6.1 C
Cegléd
2024. október 16. szerda
spot_img

Faképnél hagyta a rablót, és a rendőrségre hajtott

Felfegyverkezve elkövetett magánlaksértés bűntette és felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt állítja bíróság elé a Ceglédi Járási Ügyészség azt a férfit, aki másfél évvel ezelőtt megpróbálta kirabolni az ismerősét. Az áldozata azonban egy merész húzással faképnél hagyta, és meg sem állt a kocsijával rendőrségig.

Nisóczi József Levente, a Pest Vármegyei Főügyészség szóvivője a Hir24 hírportálnak elmondta, az ügyészség nyolc év fegyházat kért a bűnösségét tagadó férfire.

A vádirat szerint az elkövető az egyik augusztusi éjjel bemászott az ismerőse ceglédi ingatlanjára. Miután benyomta a ház bejárati ajtaját megkereste a zajra éppen felébredő áldozatát, majd késsel hadonászva pénzt követelt tőle.

A sértett közölte, hogy nincs pénze, erre a férfi felé szúrt, és megsebesítette a bal kezét. A támadó továbbra is pénzt követelt az ismerősétől, majd ököllel arcon ütötte. Miután csak egy mobilt és egy parfümöt tudott magához venni a házban, az elkövető megkérdezte a z ismerősétől, hogy tart-e pénzt a ház előtt parkoló autójában.

Az ismerőse kapott az alkalmon, és megpróbálta kicsalni a házból a támadót. Ezért azt állította, hogy a kocsiban maradt a pénze. Odakint azonban közölte az elkövetővel, hogy mégsincs pénz az autóban. Az elkövető rövid hezitálás után ismét bement az áldozata házába. Ezt kihasználva a tulaj beült az autójába és meg sem állt a ceglédi rendőrségig. Az ügyészség nyolc év fegyházat kért a bűnösségét tagadó férfire.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Cegléd “reménységei”

Az immár hagyományosan megrendezett Reménységek Kupáján 4 játékossal szerepelt...

A németországi költöztetés is történhet zökkenőmentesen

Az utóbbi években azt tapasztalhattuk, hogy egyre több ember...

Hajnali sokaság az iskola udvarán

Két ceglédi iskolából (Unghváry és Bem) több mint 100...

Tisza sziget Cegléden

Október 4-én került sor a Tisza Szigetek találkozójára Nagykőrösön,...

Megy vagy marad?

Október 10-én tesz esküt és kezdi meg munkáját a...