6.1 C
Cegléd
2024. október 23. szerda
spot_img

Ceglédi rablót fogtak

A 20 éves fiatalember és cimborája egy Szolnok felé tartó szerelvényen, a monori állomást elhagyva vett magához egy ülésen pihenő ridikült. A tulaj a mosdóban volt, a magára maradt barátnőt könnyebb ellenállásnak hihették, ám nem számoltak harciasságával. A tolvajok után ment, ahogyan az időközben telefonon riasztott tulaj is. Adja vissza – nem adom, adja vissza – nincs nálam mondatok váltakoztak, a két férfi nem volt hajlandó megválni új szerzeményétől, sőt egyikük megverést helyezett kilátásba. J. Norbert indult volna zsákmányával, a két lány azonban vissza akarta szerezni a táskát.
Rángatták, ráncigálták, dulakodtak, mire olyan lökést kaptak, hogy elestek. Mikor feltűnt a közeledő kalauz, a két férfi jobbnak látta a tatyó nélkül menekülőre fogni.

A monori nyomozók kapták az ügyet, amelynek végére január második felében tettek – tettesfogással – pontot. Mindkét férfit bilincselve állították elő ceglédi lakásukról. A 20 éves, jelenleg is több büntetőeljárásban érintett J. Norbertet rablással, 25 éves cimboráját lopással gyanúsították meg, a bíróság azóta elrendelte előbbi letartóztatását.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Új lehetőségek nyílnak az erzsébetvárosi ingatlanpiacon

Budapest talán legpezsgőbb éjszakai életéről a legismertebb ez a...

Eltűnt Lázár Beatrix

Egy 17 éves lányt keresnek a nagykőrösi rendőrök. A fiatal...

Szabadfogású diákolimpia sikerek

Hétvégén két versenyen is szőnyegre léptek a ceglédi birkózók....

Migránsok bukkantak fel Csemőben

Csemő Önkormányzata oldalán október 17-én késő délután felhívás jelent...

Lopássorozat Abonyban

Lopás miatt kell felelnie annak a 19 éves abonyi...