14.5 C
Cegléd
2025. július 11. péntek
spot_img

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi férfire, aki közel egymillió forintot vett át valakitől aranyékszerekbe és gyémántba befektetés céljából, csakhogy a pénzt elsikkasztotta, a sértettnek pedig csak egy 30 ezer forintos gyűrűt adott. – írta meg a Kecskeméti Járási Ügyészség.

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a vádirat alapján a nagykőrösi férfi 2023 nyarán, Kecskeméten több részletben, összesen 880 ezer forintot vett át a sértettől azért, hogy a pénzen külföldről aranyékszereket és gyémántot rendeljen, majd azokat Magyarországon nyereséggel értékesítse. A sértett annak tudatában adta át a férfi részére a pénzt, hogy az vállalta, pénzét a haszonnal együtt fizeti vissza. Később a férfi a befektetés igazolására átadott a sértettnek egy gyűrűt, amiről állította, hogy egy 3 millió forint értékű gyémántgyűrű.

A sértett el is ment a zálogházba, ám ott csak 30 ezer forintot kapott a gyűrűért. A nagykőrösi férfi egy alkalommal ugyan utalt 50 ezer forintot a sértett feleségének bankszámlájára, a maradék 800 ezer forintot elsikkasztotta. Az ügyészség a vádlottat nagyobb értékre elkövetett sikkasztás bűntettével vádolja, bűnösségéről pedig a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Lakossági tiltakozás a Szüret utcában

Kibírhatatlanná vált a közbiztonsági helyzet Cegléden a Szüret utcában...

A vízminőségi helyzetről kérdeztük a BÁCSVÍZ szakértőjét

Az elmúlt hónapokban számos kritika érte a vízszolgáltatást Cegléden...

Ezeken a helyeken rátalálhatunk a szerelemre

Akinek már hosszabb ideje nincsen társa, szingli, és gyakran...

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...