17.8 C
Cegléd
2025. szeptember 14. vasárnap
spot_img

Gyányi-Túri díj

Az idei tanévben is megrendezésre került dr. Túri József háziorvos támogatásának köszönhetően az immár hagyományosnak mondható Gyányi-Túri díj odaítélését megelőző „verseny”, előadássorozat a Ceglédi Kossuth Gimnáziumban.
„A 9. és 10. évfolyamos diákoktól összesen 15 pályamunka érkezett be a biológia szakos kollégákhoz az egészséges életmóddal, civilizációs betegségekkel és egyéb civilizációs problémákkal, valamint a megoldásukra tett javaslatokkal együtt.


Az előválogatás után 7 pályamű jutott tovább az elődöntőbe, ahol már be is mutatták a diákok a félig elkészült prezentációikat és utalásokat tettek a még belekerülő részekkel kapcsolatban. Innen 4 pályamunka jutott az Egészségnevelési és Sportnapon megrendezésre kerülő döntőbe. A döntő zsűrijében természetesen jelen volt a díj névadója dr. Túri József is, mellette Cserháti Tamás igazgatóhelyettes, Bata Krisztina és Hegedűsné H. Eszter szaktanárok vettek részt az elkészült pályamunkák értékelésében. A diákok részéről rendkívül szép, szakmailag megalapozott és igényesen előadott kiselőadásokat hallgathattak meg a jelenlévő zsűritagok és tanulók. Számos esetben önálló kutatást, külső interjút, kérdőíves felmérés kiértékelését, szakértők bevonását is tartalmazta a bemutatásra került pályamunka. A zsűri egyöntetűen Molnár Luca Anna 9.a osztályos tanuló pályamunkáját emelte ki, amit Anna távollétében osztálytársa Tóth Balázs adott elő, melynek témája Testkép és étkezési zavarok 12-18 éves korban. Így ő szerezte meg az első helyet és az ezzel járó jutalmat, melyet doktor úr ajánlott fel és az évzáró ünnepségen kerül majd átadásra.” – számolt be az intézmény közösségi oldala.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Tájékoztatás Cegléd város vízhálózatának karbantartásáról

Tájékoztatás Cegléd város vízhálózatának karbantartásáról Ezúton tájékoztatjuk Tisztelt lakosságot, hogy...

Az UV fény szerepe a modern szempillaépítésben

Az utóbbi időben a szépségipar nagy változásokon ment keresztül,...

Tárgyak, melyek funkcióit sokan nem ismerik

A felnőttek életében sok olyan dolog van, amelyről nem...

Fedezd fel a vágyak világát új szemszögből 

A szexualitás az élet természetes és fontos része, amelynek...

Párban és magányosan – néha nincs különbség…

A párkapcsolatban élők sokszor vágynak egy kis egyedüllétre, míg...