13.5 C
Cegléd
2024. május 28. kedd
spot_img

Mi lehetne jobb egy pihentető ülőfürdőnél?!

 

Biztosak vagyunk abban, hogy mindenki fel tud idézni legalább egy olyan filmes fürdős jelenetet, amiben a főhős elmerül a habokban, és közben zenét hallgat. Talán az egyik leghíresebb, amikor a Pretty Woman című örök klasszikusban Julia Roberts örömködve nyúlik el a szálloda hatalmas kádjában, és walkmanen hallgatja a kedvenc zenéjét, miközben előre örül az előtte álló egy hétnek.

 

A pihentető, relaxáló ülőfürdőzés és a zenehallgatás nem áll távol egymástól, ezért mindenképpen érdemes fontolóra venni azt, hogy saját magunknak is megteremtsük ezt a nagyszerű lehetőséget. Mai cikkünkben ezt a felvetést járjuk körbe!

 

Mi kell egy klassz ülőfürdőhöz?

 

Elsősorban a biztonságot emelnénk ki, így az UDOOR fürdőkádajtó kádajtó beépítési szolgáltatás igénybevételével érdemes kezdenünk. Ez a kis ajtó ugyanis lehetővé teszi azt, hogy mindenféle akrobatikus mozdulat nélkül léphessünk be a kádba, vagy dolgunk végeztével minél kevesebb kockázattal szálljunk ki.

 

Ha ez megvan, akkor mindenképpen tanácsos egy-egy hatékony fürdősó vagy illóolaj, esetleg fürdőbomba alkalmazása, hiszen ezek egytől egyig képesek csökkenteni a stresszt, egyesek pedig akár fájdalmat is csillapíthatnak, valamint számos betegség tüneteit képesek enyhíteni.

 

No meg persze az egyéb kényeztető körülményekről sem illik megfeledkezni, így egy-egy hangulatos, illatos gyertya, valamint egy kis andalító, nyugtató zene csodákra képes! Hogy mit hallgatunk, az csak rajtunk múlik: Norah Jones, Sting, Coldplay, az ajánlott zenék listája igencsak hosszú, ám a hangulatunk függvénye, hogy melyiket tesszük be!

 

Persze akad, amikor a zuhany jobban esik…

 

Botorság lenne ugyanakkor azt gondolni, hogy ezzel a zuhanyzásnak leáldozott. Épp ellenkezőleg: egy zuhanyfüggönnyel vagy egy paravánnal máris minden lehetségessé válik.

 

Vegyük például a nyári hónapokat: sokkal jobban esik olyankor egy langyos zuhany, vagy gondoljunk akár az álmos reggelekre: egy pörgős szám és egy villámgyors zuhany szinte azonnal megteszi a hatását!

 

Természetesen mindezt ugyanolyan kényelmesen és biztonságosan tudjuk megtenni, mint az ülőfürdőzést, hiszen a kádajtó ekkor is kitűnő szolgálatot tesz!

 

Készüljünk fel mindkét eshetőségre!

 

Ahogy a fentiekből kitűnik, kár lenne bármelyik opciót is kizárni az életünkből. Akadnak olyan momentumok, amikor egy gyors frissítő zuhanyra vágyunk, de megeshet az is, hogy a csobogó, aláhulló forró víz alatt esik jól megállnunk néhány percre. És persze nem mehetünk el szó nélkül az ülőfürdő pihentető hatása, valamint gyógyító ereje mellett sem.

 

Így aztán marad lehetőségként a fürdőkád, valamint az UDOOR fürdőkádajtó csapata segítségével a kádajtó, hogy biztonságosan tudjuk használni a kádat, bármelyik típusú fürdőélmény mellett is tesszük le a voksunkat.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img
spot_img

Friss híreink

Zsonglőr siker

Május 25-én Túri Ádám EZÜST díjas artista lett a...

Birkózó sikerek

Múlt héten a görögországi Loutrakiban rendezték az U15-ös Európa-bajnokságot...

Milliókkal húzta le idős áldozatát

A Ceglédi Járási Ügyészség vádat emelt egy nővel szemben,...

2024 végre az ingatlanpiac éve lesz?

    A gazdasági válság hatásai még mindig erősen érezhetőek egyes...

Mit kell tudni a falusi CSOK-ról?

    A különböző állami támogatások, kedvezményes hitelek népszerűsége az elmúlt...