Az, hogy mekkora teljesítményre vagyunk képesek egy adott intervallumban, nagyon sok tényező függvénye. Az viszont egyértelmű, hogy rendszeres sporttal rengeteget tehetünk magunkért, ahogy az állóképességet a megfelelő táplálékkiegészítők segítségével is meg tudjuk támogatni.
Az aminosavak a legjobb barátaink lehetnek
Nemcsak azért, mert nélkülük egész egyszerűen elképzelhetetlen lenne, hogy valóban egészségesen működhessünk. Hanem azért is, mert akadnak közöttük olyanok, mint az L-arginin, valamint az L-citrullin-malát, amelyek a fizikai igénybevétel során abban támogatnak bennünket, hogy hatékonyabban menjenek végbe a szervezetünkben a különböző folyamatok, például az optimális oxigén-ellátottságon keresztül.
Amit feltétlenül tudni érdemes…
Az 1800-as évek végéhez közeledve sikerült első alkalommal izolálni az L-arginint, méghozzá az a vegyész járt sikerrel ebben, aki a glutamint, továbbá a fenilalanint is felfedezte. Ő pedig nem más, mint Ernst Schulze.
Az aminosavaknak két fő típusa van, ezek pedig az esszenciális és a feltételes esszenciális típusok. Az, hogy egy adott aminosav melyik csoportba tartozik, amiatt is lényeges, mert nem mindegyiket tudjuk mi magunk termelni, illetve csak speciális körülmények együttállása esetén biztosított megfelelő mennyiségben a jelenlétük, ennek következtében pedig muszáj feltétlenül valamilyen külső forrásból bevinnünk őket a szervezetünkbe.
Az L-arginin pótlásához az USA medical L-ARGININE COMPLEX terméke tökéletesnek bizonyul. Nézzük meg, hogy miért kedvelik azok az L-arginint annyira, akik rendszeresen és intenzíven edzenek.
Ami miatt az L-arginin annyira szerethető…
Alapvetően az L-arginin esetében olyan aminosavról beszélünk, amit képes a szervezetünk megtermelni. Pótolni olyan helyzetekben szükséges, amikor extra terhelésnek vagyunk kitéve, például
- sérülést szenvedtünk,
- intenzív növekedésben vagyunk,
- betegség gyötör bennünket,
- aktívan és rendszeresen sportolunk.
A fenti helyzetekben tehát sokkal több L-argininre volna szükségünk, mint egyébként, ezt pedig étrend-kiegészítő segítségével hatékonyan tudjuk pótolni.
Amennyiben kellő mértékben áll rendelkezésre, akkor más anyagok előállítására is kedvezően hat. Ez magyarázza azt, hogy komplex hatással van a testünkre. Mivel támogatja a vérerek ideális működését az erős fizikai terhelés során, ezért segíti, hogy minden egyes sejtünkhöz elegendő mennyiségű oxigén jusson el. Ez eredményezi végső soron azt, hogy javuljon a teljesítményünk és az állóképességünk is a testedzés folyamán.
Az olyan kombinált készítmény, mint amilyen az L-ARGININE COMPLEX még hatékonyabbnak bizonyul, mintha csak egyszerűen magát az L-arginint pótolnánk. Ennek az az oka, hogy olyan összetevők társaságában juttatjuk a szervezetünkbe, amelyek még eredményesebbé teszik az eredeti hatóanyagot. Próbáljuk ki bátran!