20.9 C
Cegléd
2024. június 26. szerda
spot_img

Milliókkal húzta le idős áldozatát

A Ceglédi Járási Ügyészség vádat emelt egy nővel szemben, aki egy idős, jóhiszemű asszonyt károsított meg éveken keresztül.

Segítőkészségét kihasználva károsította meg nagy összeggel az idős nőt az elkövető – derül ki a Pest Vármegyei Főügyészség sajtóközleményéből. A vádirati tényállás szerint az elkövető nő még 2020-ban ismerkedett meg a nyugdíjas sértettel, akinek akkor egy ízületi fájdalmakra használatos krémet értékesített. A vádlott már ekkor is álnéven mutatkozott be az idős asszonynak. Később is kapcsolatban maradtak, rendszeresen beszéltek telefonon.

A beszélgetéseik során derítette ki a vádlott, hogy a sértettnek több forrásból is vannak rendszeres bevételei. Kitapasztalta azt is, hogy az asszony könnyen befolyásolható, hiszékeny és rendkívül segítőkész is. Az elkövető elhatározta, hogy ezen tulajdonságokat kihasználva megszerzi a sértett pénzét. Ennek érdekében különböző indokokra hivatkozva 2020 május eleje és között 2022 május vége közötti időszakban több mint 80 alkalommal kért és kapott kisebb-nagyobb összegeket kölcsön a sértettől, amelyeket – a sértettnek tett ígérete ellenére – nem kívánt visszafizetni.

A kéréseinek indokai változatosak, de mindig olyan jellegűek voltak, hogy a sértett azokra nem tudott nemet mondani. Kért betegségre felírt gyógyszer kiváltására éppúgy, mint élelmiszerre vagy testvére temetésének költségeire. Volt olyan is, hogy ingatlanában megszüntetett áramszolgáltatás visszakapcsolására, máskor pedig fia külföldön történt halálos közlekedési balesete miatt szükséges külföldi ki- és hazautazás költségeire.

A vádlott azzal hitegette a sértettet, hogy a kölcsönöket egy értékesítés alatt álló ház eladása után neki visszafizeti.

Az összegek 10.000,- forinttól pár százezer forintig terjedtek. A két év alatt azonban összesen közel kilenc és félmillió forintot sikerült kicsalnia az elkövetőnek az idős asszonytól. A Ceglédi Járási Ügyészség az ügyben folytatólagosan elkövetett jelentős kárt okozó csalás bűntette miatt emelt vádat.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Infineon szakértők a ceglédi Közgázban

2023. augusztus 22-én az Infineon Technologies Kft. együttműködési megállapodást...

Új SPAR-üzlet a körforgalomnál

Egy újabb SPAR-üzlet nyitotta meg kapuit Cegléden a közelmúltban....

Egészségügyi kitüntetés

A Magyar Ápolási Egyesület Pest Vármegye Területi Szervezete a...

Testépítés felsőfokon

Európa bajnok és Abszolút Európa bajnok lett május végén...

Nyáresti melódiák

Ezen a címen ad otthont egy különleges hangversenynek a...