10.5 C
Cegléd
2025. március 20. csütörtök
spot_img

Laskafesztivál és extrém sportnapok

Június 14-16-ig tartották az idei Laskafesztivált. Három napon át ismét minden a finom ételekről, a zenéről, a közös szórakozásról és a sportprogramokról szólt a Budai úti fürdő mellett. A szervezők sok újdonsággal kedveskedtek a kilátogatóknak. Idén külön főzőversenyt rendeznek a tizenéveseknek, az extrém sportnapokon – szombat és vasárnap pedig – világszínvonalú motoros és triál bemutatókat is láthat a közönség. A fesztivál helyszínére, a Budai úti Fürdőhöz idén is ingyenes buszjáratokat indított az önkormányzat.
Első alkalommal hirdetett laskafőző versenyt iskolásoknak a Kossuth Művelődési Központ.

A háromnapos fesztivál is tulajdonképpen ezzel a megmérettetéssel kezdődött. 7 csapat mérte össze főzőtudományát, természetesen az elvárás volt, hogy legalább egy felnőtt is legyen velük. Nem csak Ceglédről neveztek gyerekek, fiatalok, Nagykőrösről is érkezett csapat. 77 csapat részvételével kezdődött szombat reggel a Laskafesztivál egyik jellegzetes és hagyományos eseménye, a laska főzőverseny a fürdő melletti erdős területen. Ezúttal is családok, intézmények, baráti társaságok, civil szervezetek ragadtak fakanalat a gasztronómiai megmérettetésen. Nevezni bármilyen étellel lehetett, amely valamilyen módon laska tésztát tartalmaz. A zsűri tagjai: Rábai Roxi, Eisler Zsolt és Tóth Pál voltak.

Eredmények:
Laskafesztivál vándorkupát nyerte: Csemői és Ceglédi Romák
Klasszikus Laskaleves kategória:
I. Csemői és Ceglédi Romák
II. Arany Ászok
III. Budaház
Öreglebbencs kategória:
I. Logikátlan logisztikusok
II. Mária Rádió
III. Kocséri Önkormányzat
Laska kicsit másként
I. ÉTERízesítők
II. Hivataloskák
III. Idősek Otthona Cegléd
Különdíjak:
Zsűri különdíja: AAAAA
Országgyűlési képviselői különdíj: Ceglédi Roma Önkormányzat
Polgármesteri különdíj: Központi műtő csapata
Alpolgármesteri különdíj: Sanamed
Különdíjban részesült még Abony város, Kocsér önkormányzata, Nemzeti Művelődési Intézet Pest Vármegyei Igazgatósága és a Gyuri bá’ és a nyerő kukták csapata.

A színpadon egymást váltották a zenekarok, fellépett többek között Beton.Hofi. A népszerű rappert a Bëlga zenekar, valamint az Analog Balaton követte. Másnap Freddie és Rúzsa Magdi adott nagy sikerű koncertet a Laskafesztivál nagy színpadán, majd az utolsó napon a Koktél4U és a legendás előadópáros Korda György és Balázs Klári fellépésével zárult az idei háromnapos rendezvénysorozat.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Cegléd a 8 között

A Női NB I. A bajnokság 22. fordulójában a...

Madárinfluenza Törtelen

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Állategészségügyi Diagnosztikai Igazgatósága által megküldött...

Vonatról követték, majd kirabolták – gyorsan elfogták őket

Március 15-én egy nő a Nyugati pályaudvarról tartott Ceglédre...

Lecsaptak a „kristályt” áruló ceglédi nőre a rendőrök

Egy ceglédi nő 2024 elején kezdte árusítani a „kristály”...

Vörös Ökör fogadó

Cegléden - a régi időkben - a Fehér Ló...