14.5 C
Cegléd
2025. július 11. péntek
spot_img

Brutális káosz alakult ki a Budapest-Cegléd-Szolnok vonalon

Pestszentlőrinc vasútállomáson meghibásodott a biztosítóberendezés kedd hajnalban, emiatt a Budapest-Cegléd-Szolnok vonalon 30-50, esetenként 60-70 perccel meghosszabbodott a vonatok menetideje; a berendezés helyreállítása elhúzódik, ezért még délután is jelentős késésekre és kimaradó járatokra kell számítani – tudatta a Mávinform.

Közölték: a Nyugati pályaudvarról óra 35-kor és a Monorról óra 16-kor induló S50-es vonatok nem közlekednek, a Z50-es vonatok a Nyugati pályaudvar és Monor között S50-es vonatként járnak, minden állomáson és megállóhelyen megállnak, több InterCity pedig kerülő útvonalon, Újszász érintésével közlekedik, ezért nem érinti Zuglót, Kőbánya-Kispestet, Ferihegyet és Ceglédet.

A debreceni Cívis InterRégiók csak Ceglédig közlekednek, illetve onnan is indulnak.

A meghirdetett változásoktól eltérések előfordulhatnak, az egyes közlekedő vonatokról további tájékoztatás a Vonatinfó térképen vagy a MÁV applikációban érhető el – tették hozzá. Jelezték ugyanakkor, hogy a kerülő útvonalon közlekedő InterCity vonatok a főváros és Szolnok között nem követhetők a vonatinformációs rendszereken – írja az MTI.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Lakossági tiltakozás a Szüret utcában

Kibírhatatlanná vált a közbiztonsági helyzet Cegléden a Szüret utcában...

A vízminőségi helyzetről kérdeztük a BÁCSVÍZ szakértőjét

Az elmúlt hónapokban számos kritika érte a vízszolgáltatást Cegléden...

Ezeken a helyeken rátalálhatunk a szerelemre

Akinek már hosszabb ideje nincsen társa, szingli, és gyakran...

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...