Dr. Csáky András polgármester közösségi oldalán arról számolt be, hogy több már megítélt és kiutalt pályázati támogatást vissza kell fizetnie a városnak, mert nem kezdték meg a tényleges munkát.
„A Nemzeti Fejlesztési Központ illetékes vezetője arról tájékoztatott minket, hogy a folyamatban lévő pályázataink esetében – amennyiben a támogatási összeg legalább 10%-a nem került elköltésre – a már megítélt és kiutalt összegeket egy megadott számlára (a pályázattól függetlenül, az egész országban ugyanazon számlaszámra) vissza kell utalni. Nem egyedi esetről van szó, az ország összes TOP-os pályázatát érinti az intézkedés. Úgy tűnik a költségvetésnek még ilyen áron is szüksége van minden fillérre. A pénz nem veszik el, hisz a visszautalást követően akár azonnal be lehet nyújtani az újbóli előleg kérelmet 2024-es évi likviditási tervvel együtt, amelyben megjelölésre kerül az idei évben az adott projektben felhasználni tervezett pénz összege, ami akár két héten belül visszautalásra kerül az elkülönített Magyar Államkincstári számlaszámra.” – írta a polgármester.
Bár a polgármester nem nevezi meg, mely ingatlanról van szó, információink szerint a A 2023.03.01-én hatályba lépett TOP_PLUSZ-3.3.2-21-PT1 számú “Autista nappali elláító kialakítása” támogatásról van szó, melynek 249 864 260 Ft támogatást ítéltek meg. A pályázat kiírása szerint ha a projekt 12 hónap alatt nem éri el a 10%-ot, akkor az előleget vissza kell utalni. Ez még újra lehívható egészen a végső befejezési határidőig, azaz 2025. december 31-ig.
Egy hozzászóló ennyit tett hozzá a bejelentéshez: „Ez benne van 2021-2027 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló kormányrendeletben. Vagyis, érthetően fogalmazva, amennyiben a kezdeményezett az előleg kiutalása után eltelt 12 hónapon belül szinte semmit se csinál a projektekkel kapcsolatban, akkor vissza kell utalni az előleget. Jelen esetben Cegléden több projektnél semmi se történt 1,5-2 év alatt. Ez a gond Polgármester Úr. Miért nem történik semmi azokkal a projektekkel, amik esetében réges rég megkötetett a támogatói szerződés?”