7.7 C
Cegléd
2025. május 14. szerda
spot_img

Ámokfutó ittas autós

Családi tragédiával magyarázta tettét a sofőr, aki őrült ámokfutásba kezdett, miután lepattintották a nők

Letekert ablakon keresztül bókolt a biciklivel közlekedő nőknek, majd őrült ámokfutásba kezdett egy ittas autós a biciklisek visszautasítása után. A Budakörnyéki Járási Ügyészség közúti veszélyeztetés bűntette és ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt állítja bíróság elé az elkövetőt.

Nisóczi József Levente, a Pest Vármegyei Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy két év börtönbüntetést. két év közügyektől eltiltást, és végleges közúti járművezetéstől eltiltást kértek a férfire.

A vádirat szerint a férfit már többször is elítélték korábban közlekedési bűncselekmények miatt. 2022 júniusában Törtelen közlekedett kocsival ittasan és érvényes jogosítvány nélkül a férfi. A járműből felfigyelt két kerékpározó nőre, akik az úttest melletti kerékpárúton haladtak. Közelebb sorolt hozzájuk kocsival, és megpróbált beszélgetést kezdeményezni velük, de a nők visszautasították a közeledését.

Ezen a férfi feldühödött, és a biciklisek felé kormányozta a kocsit, majd felhajtott a kerékpárútra. Az ijedt nők leugrottak a biciklikről, és beálltak egy ingatlan kapujába. Ekkor a férfi megindult feléjük az autóval, majd 10–15 centiméterre megállt tőlük.

Ezt a sofőr négyszer-ötször is megismételte, miközben trágár szidalmakkal illette őket. Mikor azonban meglátta, hogy két másik személy a nők segítségére siet, nagy sebességgel elhajtott. A megindulást azonban olyan nagy lendülettel kezdte meg, hogy elveszítette az uralmát a jármű felett, és a közeli kereszteződében majdnem nekiütközött egy szabályosan közlekedő teherautónak. Az ámokfutót meg akarták állítani a rendőrök Cegléden, de továbbszáguldott. A járőrök több kilométeren át üldözték, végül egy rokona padlásán találták meg.

Az ügyész kérdésünkre elmondta még, hogy a terhelt beismerte a bűnösségét, és azt mondta, hogy nem sokkal korábban történt egy családi tragédia, ami megviselte, s ő nem szokott egyébként így viselkedni. Az ügyészség két év börtönbüntetést. két év közügyektől eltiltást, és végleges közúti járművezetéstől eltiltást kért az ámokfutóra.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Bringázás közben akart kirabolni egy 90 éves férfit

Kétszer próbálta meg a biciklis rabló elvenni a 90...

Profi sofőr hunyt el a tragikus motorbalesetben

Országos hullámokat vet a nemrégiben nyugdíjazott ceglédi motoros tragikus...

Visszavonják az abonyi bírságokat

Majd kiesett a kezükből a hivatalos levél: váratlan fordulatot...

Fogda a sporiban

Függetlenség napja elnevezéssel drogprevenciós napon hívták fel figyelmet a...

Elismerés a Tourinform irodának

Elismerő oklevelet kapott a magyar turizmus információs rendszerében 25...