12.2 C
Cegléd
2025. március 27. csütörtök
spot_img

Délre állhat helyre a menetrend

Hajnalban elgázolt egy embert a Szolnokról a Nyugati pályaudvarra közlekedő személyvonat Ceglédbercel és Albertirsa között. A tűzoltók segítettek a szerelvény körülbelül ötven utasának átszállni a mentesítő járatra – közölte a katasztrófavédelem.

A Mávinform azt írta, a helyszínelés ideje alatt a vonatok ezen a szakaszon csak egy vágányon közlekedhetnek, megnő a menetidő.

A Nyugati pályaudvarról Szolnokra 5 órakor indított vonat Albertirsáig ment. Onnan tovább az utasok a Nyugati pályaudvarról Nyíregyházára tartó Nyírség InterCityvel utaznak, mely hétfőn Albertirsa, Ceglédbercel, Ceglédbercel – Cserő, Budai út és Abony állomásokon és megállóhelyeken megáll.
A Szolnokról a Nyugati pályaudvarra 6:55-kor induló vonat Albertirsától közlekedik.
A vonatgázolás miatt több reggeli járat nem indult el.

A helyszíni vizsgálat befejezése után ismét mindkét vágányon közlekedhetnek a vonatok Ceglédbercel-Cserő és Albertirsa között, ahol korábban gázolás történt, közölte a Mávinform hétfő reggel a Facebook-oldalán. Mint írták: az egyik vágányon azonban biztosítóberendezési hiba miatt továbbra is késésekre, rövidebb útvonalon közlekedő elővárosi vonatokra kell számítani.

A Budapest-Cegléd-Szolnok-Debrecen-Nyíregyháza és a Budapest-Szeged vonalon délelőtt állhat helyre a menetrend.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Egy jótékony hatású gyógynövény: a moringa

Az elmúlt években egyre nagyobb fókuszt kapott az egészségtudatos...

Az egészséges étrend fontossága

A tavasz különleges időszaka sokak számára. A meleg beköszöntével...

A céges mobilflotta karbantartásának rejtett előnyei 

Vajon eléggé törődünk a vállalati mobiltelefonokkal? Furcsán hangzik, de...

Balatonszárszói tábor?

A Törvényszék első fokon, még nem jogerősen elutasította a...

Labdarúgó szakosztály utánpótlás – Út Európa felé

Közel 10 év után jutottunk el egy olyan tornára,...