14.5 C
Cegléd
2025. július 11. péntek
spot_img

Lopássorozat Abonyban

Lopás miatt kell felelnie annak a 19 éves abonyi férfinak, aki a gyanú szerint az elmúlt hónapokban a város több házába is betört – számolt be a Police.hu oldala.
A fiatal férfi augusztusban kezdte a lopássorozatot, amikor a hónap első napjaiban bement egy családi házba és onnan közel egymillió forint értékben vitt el szerszámgépeket. Pár nappal később egy másik házat szemelt ki, és az udvaron parkoló autóból házimozi rendszert, valamint hangszórót lopott. Augusztus 14-én átmászott egy kerítésen, beugrott az udvaron lévő műhely ablakán és onnan flexet, láncfűrészt valamint ütvefúrót emelt el. Három nappal később egy családi házból élelmiszert, pár héttel később egy másik ingatlanból karórát lopott.
Ezután október 10-én lépett ismét akcióba, amikor a délelőtti órákban a már bevett módszeréhez folyamodott. Átmászott egy ház kerítésén, betörte az ajtót, műszaki cikkeket vett magához, majd kerékpárra pattant és eltekert a helyszínről. Az abonyi rendőrök pár perccel később igazoltatták és előkerültek a lopott tárgyak. Előállították a Ceglédi Rendőrkapitányságra, ahol a bűncselekmények elkövetése miatt már őrizetbe vétele mellett hallgatták ki. Kezdeményezték a letartóztatását, amit a bíróság elrendelt.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Lakossági tiltakozás a Szüret utcában

Kibírhatatlanná vált a közbiztonsági helyzet Cegléden a Szüret utcában...

A vízminőségi helyzetről kérdeztük a BÁCSVÍZ szakértőjét

Az elmúlt hónapokban számos kritika érte a vízszolgáltatást Cegléden...

Ezeken a helyeken rátalálhatunk a szerelemre

Akinek már hosszabb ideje nincsen társa, szingli, és gyakran...

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...