14.5 C
Cegléd
2025. július 11. péntek
spot_img

Országos döntő

Szombaton Abonyban rendezték az U15-ös korosztály szabadfogású diákolimpia országos döntőjét amely egyben Skultéty Sándor emlékverseny is volt. Ebben a korosztályban több mint 130-an küzdöttek a11 bajnoki címért. A Ceglédi VSE birkózói 4 fővel képviseltették magukat és remekül helytálltak az igen erős mezőnyben. Hárman is a döntőbe jutottak és ketten a végső győzelmet is megszerezték. Csontos Pál a legkisebb súlykategóriában 38 kg-ban mind a három ellenfelét két vállra fektette és magabiztosan nyerte a bajnokságot. Máté Miklós a legnépesebb súlycsoportban az 57 kg-ban szerezte meg a bajnoki aranyat, ahol 24-en mérlegeltek és öt győzelem után vehette át a bajnoki aranyérmet és kupát. A öntő volt a legkönnyebb mérkőzése ahol fél perc alatt fektette két vállra az ellenfelét.

Budai Milán az 52 kg-ban is jól birkózott és menetelt a döntőig. Már az első mérkőzésén bravurral kezdett mivel a végső győzelemre is esélyes vetélytársát két vállra fektette. Ezt követően a döntőig meg sem állt. A döntőben már a papírforma érvényesült és az újabb ravur elmaradt. Így végül az előkelő 2. helyen zárta a bajnokságot.

Eredmények

38 kg  1.  Csontos Pál

52 kg  2.  Budai Milán

57 kg  1.  Máté Miklós

Pap Ferenc

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Lakossági tiltakozás a Szüret utcában

Kibírhatatlanná vált a közbiztonsági helyzet Cegléden a Szüret utcában...

A vízminőségi helyzetről kérdeztük a BÁCSVÍZ szakértőjét

Az elmúlt hónapokban számos kritika érte a vízszolgáltatást Cegléden...

Ezeken a helyeken rátalálhatunk a szerelemre

Akinek már hosszabb ideje nincsen társa, szingli, és gyakran...

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...