26.7 C
Cegléd
2025. július 13. vasárnap
spot_img

500 családot látogat meg

Idén karácsonykor sem tétlenkedett Cegléden a Roma Nemzetiségi Önkormányzat: 500 családot látogatnak meg személyesen karácsony előtt, akiknek az ünnepi készülődését vásárlási utalvánnyal segítik. Emellett a két ceglédi tűzesettel érintett család megsegítésére gyűjtést is indítottak. Az összegyűlt több mint 300 ezer forintot Jakab István a Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke és Klément György önkormányzati képviselő adják át az érintett családoknak.


– A Folyó utcai tűzesetben két család otthona sérült meg, bár ez az összeg nem olyan sok, de mégis segítség. Kapcsolataink révén egy egyesület is támogatja a családokat tartós élelmiszerrel és a Ceglédi Roma Nemzetiségi Önkormányzat pedig nagyobb összegű élelmiszerutalványokkal, a tragédiára tekintettel. – számolt be lapunknak Jakab István.
A ceglédi rászoruló családok támogatásával kapcsolatban elmondta:
– A családok számára valódi segítség a családonként 10 ezer forint értékű Penny-kártya, amelyet személyes találkozás során adunk át. Ez a legszebb része a munkánknak, hogy adni tudunk és meg is tudjuk hallgatni őket. Fontos a kártya mögé látni, mert ez a rászorulókkal való törődést szimbolizálja. Sokkal hatékonyabb a munkánk, ha nyitva van a kezünk és a szívünk az adakozásra. Emiatt jobban elfogadják a segítséget, útmutatást és jobban be tudnak illeszkedni a társadalomba, jobban tudjuk motiválni őket, mert tudják, hogy mellettük állunk. A képviselőtestület ebben a törekvésünkben támogat minket, ezt a karácsonyi adományozást is megszavazták. Dr. Csáky András polgármester viszont most sem szavazta meg, még egy ennyire direkt segítséget sem a ceglédi családoknak. Semmilyen módon nem támogatja a Roma Nemzetiségi Önkormányzat munkáját, kezdeményezéseit.

– Ez évtől a Magyar Roma Parlament tagja és megyei vezető is. Milyen lehetőségeket nyithat ez a munkájukban?
– Megyei szinten a koordinátoraink segítségével tudunk dolgozni a cigányságért. Sajnos elmondható, hogy az előző nemzetiségi vezetés hibái, a gazdálkodás hiányosságai miatt nem tudott úgy fejlődni a cigányság, mint arra lehetőségek lettek volna. Nagyon örülök, hogy most módom van részt vállalni ebben a munkában. A kormány is segíti munkánkat és így együtt tudunk dolgozni a romaság felemelkedéséért.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Lakossági tiltakozás a Szüret utcában

Kibírhatatlanná vált a közbiztonsági helyzet Cegléden a Szüret utcában...

A vízminőségi helyzetről kérdeztük a BÁCSVÍZ szakértőjét

Az elmúlt hónapokban számos kritika érte a vízszolgáltatást Cegléden...

Ezeken a helyeken rátalálhatunk a szerelemre

Akinek már hosszabb ideje nincsen társa, szingli, és gyakran...

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...