5 C
Cegléd
2025. február 12. szerda
spot_img

Őznek hitte a halálra gázolt nőt

Tragédiával végződött egy ceglédberceli asszony nyugodtnak induló munkanapja kedden hajnalban. Jutka, aki másnap nyugdíjba vonult volna, kerékpárral indult munkahelyére, amikor egy kisbusz elgázolta. A sofőr azonban nem állt meg, hanem elhajtott a helyszínről – számolt be róla a Borsonline.hu.

Jutka, mint minden reggel, most is kerékpárra ült, hogy eljusson a közeli kertészetbe, ahol dolgozott. Láthatósági mellényben és kivilágítva haladt a 4-es főúton, amikor egy albertirsai férfi kisbuszával elütötte. Az ütközés erejétől a nő a biciklivel együtt az út mellé zuhant. Holttestére nem sokkal később egy ismerőse talált rá, aki azonnal értesítette a mentőket. A helyieket megrázta az eset, hiszen Jutkát mindenki ismerte a településen. Egy barátja így emlékezett rá: „Ilyen szabályos kerékpáros nem sok van a környéken, mint ő volt. 25 éve ismerem, a boltból soha nem indult el világítás és mellény nélkül.”

A gázolót nem sokkal később azonosították. Összetört kisbuszát az udvarában találták meg, ő azonban már egy másik autóval indult dolgozni Szegedre. Elfogásakor a férfi azt állította, hogy nem vette észre, mi történt: azt hitte, egy őzet gázolt el. A rendőrök őrizetbe vették, kihallgatták, és letartóztatásáról a napokban döntenek. Amennyiben bűnösnek találják, évekre börtönbe kerülhet.

A tragédia különösen fájdalmas, mivel az áldozatnak ez lett volna az utolsó munkanapja a nyugdíj előtt. A település gyászba borult, emlékezve arra az asszonyra, aki évtizedeken át magabiztosan és szabályosan kerékpározott minden egyes nap.

Cikkünk megjelenése után nemsokkal megkereste lapunkat az érintettek egy hozzátartozója, S.R., aki így írta le a történteket:

„Azért történt így, mert a sofőr nem látta, hogy mit vagy kit ütött el. Amikor megállt és kiszállt, semmit sem látott az út szélén, ugyanis szegény Jutka – akit én is ismertem – nagyon messzire repült, körülbelül 50 métert, a biciklijével együtt. Sötétben, még a láthatósági mellény ellenére sem vette észre, mert beleesett a bozótosba. Ezért hitte azt, hogy egy őzet ütött el, amely elszaladt.” – írta meg S.R.

„Amikor az interjú készült, ezt az információt még valóban nem tudták. Nem menekült el a helyszínről, dolgozni ment. Amikor azonban az élettársa felhívta, hogy a rendőrök ott vannak, azonnal visszaindult.

Mindkét családnak elég baja van így is. Nem szeretném, ha hirtelen felindulásból valaki az édesapjára törné az ajtót a fia tette miatt. Az idős férfi – aki már közel 80 éves – nemrég veszítette el a feleségét és az idősebb fiát, most pedig a fiatalabb fia börtönbe fog kerülni. Kérem, legyenek tekintettel ezekre a körülményekre is! – árnyalta az ügy hátterét a hozzátartozó S.R.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

DK jelölt

Újabb országgyűlési képviselőjelölt személyére derült fény az immár 14....

Édesanyját bántalmazta

A Nagykátai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Szolnokra „igazoltak” a Lőrincz-fivérek

A magyar birkózósport legeredményesebb testvérpárja, Lőrincz Tamás és Lőrincz...

Főispán az alpolgármester választási ügyről

Az alpolgármester választás ügyében is nyilatkozott Dr. Tarnai Richárd...

Új igazgató az Örkényi úti iskolában

Új intézményvezető áll az Örkényi úti iskola élén: Rácz...