1.7 C
Cegléd
2025. március 20. csütörtök
spot_img

Egy roller megkerülésének története

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy roller, aki egy nagykőrösi lépcsőházban árválkodott. Külső szemlélő számára csak egy elhagyott kétkerekűnek tűnhetett, ám valójában hűséges gazdája volt. Egy napon, egy kíváncsi diák meglátta a magányos járművet, és nem tudott ellenállni a kísértésnek, ezért elkötötte. – kezdi beszámolóját a Pest vármegyei rendőrség közösségi oldalán.

Mint írják: a srác boldogan gurult Nagykőrös utcáin és egészen Csemőig hajtott, ahol a realitás visszaköszönt; túl merész lett volna hazavinni a lopott kincset, így az út szélén elrejtette. A roller ott maradt egyedül, nézve az esti csillagos eget, remélve, hogy egy nap visszamennek érte. A nagykőrösi zsaruk feljelentés alapján elindultak felgöngyölíteni az ügyet. Egy hét telt el, amikor az enyves kezű diák ismét elhatározta, hogy megkeresi a rollert. A közös száguldozás csupán néhány percig tartott, mert egy teherautó közeledése a lebukás veszélyét vitte a platóján, ezért elhajította a járgányt. A teherautó sofőrje észrevette az elhagyott járművet és úgy döntött, nem hagyja ott sorsára. Betette a teherautójába és otthon megosztotta a Facebookon, remélve, hogy megtalálja az eredeti tulajdonost.

A sztori és a roller ennek köszönhetően a happy end felé robogott, mert a tulajdonos jelentkezett, és a járgány visszakerült hozzá. A nagykőrösi nyomozók gyorsan kiderítették, hogy ki vitte el a rollert, majd lopás vétsége miatt ki is hallgatták a diákot, a járgányt pedig visszajuttatták a gazdájának.

(Fotó: Pest vármegyei rendőrség)

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Fellépés az illegális hulladékkezeléssel szemben

Harcot hirdetett az illegális hulladékkezelés ellen Abony. A napokban...

Segítség, segítek!

Előadás az autizmus világnapja alkalmából Az autizmus világnapja alkalmából április...

Állami kitüntetés

A kisparaszti gazdaságok érdekképviseletében végzett több mint 30 éves...

Családi vita Abonyban

Abonyban ünnepelte születésnapját március 7-én este a fiatalember, amikor...

Állami elismerés és Gubody-díj Papp Eleknek

Állami elismerést kapott nemzeti ünnepünk alkalmából Papp Elek fotóművész....