1.7 C
Cegléd
2025. március 20. csütörtök
spot_img

Ellenzéki kommentcsata a költségvetésről

Cegléd 3. számú választókerület képviselője, László Ágnes a közelmúltban élesen bírálta Bartha Barna, a Mi Hazánk politikusa állásfoglalását a 2025-ös városi költségvetés elutasításával kapcsolatban. Szerinte Bartha felelőtlen döntése veszélyeztette a város működését, hiszen a költségvetés elfogadása elengedhetetlen az intézmények, például az óvodák és bölcsődék zavartalan fenntartásához. „Ha a városnak nincs költségvetése, akkor sok család kerül bajba” – fogalmazott, majd hozzátette, hogy Bartha állításai, amelyekre hivatkozva nemmel szavazott, valótlanok.

László Ágnes szerint Bartha nem a ceglédi emberek érdekeit képviseli, mivel nem is itt lakik. Erre Bartha így válaszolt: „Ha visszamegy az első osztályba, ott megmutatják, hogy a négy szélsőballiberális kevesebb, mint a tíz fideszes, tehát velem vagy nélkülem is meglett volna a költségvetés.” Hangsúlyozta, hogy a város működését nem veszélyeztette a költségvetés elutasítása, mivel a Fidesz frakció többségi szavazatával úgyis elfogadták volna.

A szóváltást követően a közösségi fórumokon is fellángolt a vita, ahol a felek támogatói és ellenfelei egymást élesen bírálták. László Ágnes egy posztjában azzal vádolta Barthát, hogy a Mi Hazánkat is a Fidesznek adja el, miközben fogalma sincs, melyik „buliban van”. Boda Dániel, a Mi Hazánk Mozgalom tagja visszautasította a vádakat, azt állítva, hogy László Ágnes „balliberális moslék” csapata hazugságokat terjeszt, miközben az ipari park fejlesztése miatt kialakult helyzetet is az ő felelősségének tartja.

A vitához hozzászólók közül néhányan azt kifogásolták, hogy Bartha egy másik település lakója, így nem kellene beleszólnia Cegléd ügyeibe. Bartha azonban emlékeztetett rá, hogy a választók listavezetőként bejuttatták a képviselő-testületbe. Egy másik kommentelő, Kerekes István, azt javasolta Barthának, hogy inkább menjen haza, mire László Ágnes azzal válaszolt, hogy a Mi Hazánk gyakorlatilag a Fidesz szatellitpártja, amely a kormánypárt érdekeit szolgálja.

Az László Ágnes – Kollár Zoltán képviselők által gerjesztett eszmecsere személyeskedésbe fordult, de a hozzászólók próbálták csillapítani a vitát:. „A tiszteletet meg kell adni mindenkinek. Még akkor is, ha egy felkészületlen báb” – írta valaki, míg egy másik kommentelő keményen bírálta László Ágnest: „Számodra nem kívánok szép napot, amíg a városházán rontod a levegőt!”

Úgy tűnik, az ideológiai háttér nélküli ellenzéki érdekcsoportosulás a szakadás felé sodródik, ha ez a stílus válik meghatározóvá. Csak idő kérdése, hogy a köztiszteletnek örvendő Spindelbauer Attila – aki egyre ritkábban mutatkozik frakciója tagjaival és a polgármesterrel – meddig tűri ezt a számára idegen politikai stílust.

A vita végül nemcsak a költségvetés ügyéről szólt, hanem a képviselők hitelességéről és szakmai felkészültségéről is. Ha az ellenzék a többségi frakción nem tud fogást találni, a következő hetekben további csatározásokra lehet számítani. A konfliktus rámutat arra, hogy Csáky András polgármester képtelen összetartani ellenzéki frakcióját az ideológiai, értékrendbeli és személyi ellentétek miatt.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Fellépés az illegális hulladékkezeléssel szemben

Harcot hirdetett az illegális hulladékkezelés ellen Abony. A napokban...

Segítség, segítek!

Előadás az autizmus világnapja alkalmából Az autizmus világnapja alkalmából április...

Állami kitüntetés

A kisparaszti gazdaságok érdekképviseletében végzett több mint 30 éves...

Családi vita Abonyban

Abonyban ünnepelte születésnapját március 7-én este a fiatalember, amikor...

Állami elismerés és Gubody-díj Papp Eleknek

Állami elismerést kapott nemzeti ünnepünk alkalmából Papp Elek fotóművész....