14.4 C
Cegléd
2025. november 9. vasárnap
spot_img

Repülő iskola program

A Gondolkodás Öröme Alapítvány a 2024-25-ös tanévben is megszervezte a Repülő Iskola programot. „Ennek keretében „kirepülnek” azokba a középiskolákba – köztük a ceglédi gimnáziumba -, akik részt kívánnak venni a programban. Lelkes kilencedikes diákoknak tartanak 3 órás kedvcsináló foglalkozásokat, ahol szeretnék megmutatni a matematika játékos és gondolkodtató arcát. Az érdeklődő diákok 2025 tavaszától egy intenzív tehetséggondozó foglalkozássorozaton vehetnek részt.

Ez egy 2 és fél éves ingyenes képzés, amely hozzájárul a tanulók matematikai képességeinek fejlődéséhez. Kiemelten fontos cél, hogy az alapítvány programjai anyagi háttértől függetlenül minden tehetséges diák számára elérhetők legyenek. Kisvárdától Cegléden át Pécsig több mint 20 iskola tanulói kerültek be a programba. Amire nagyon büszkék vagyunk, idén a 9.d osztályból mind a hét érdeklődő tanuló meghívást kapott. A foglalkozások helyszíne, az ELTE Eötvös József Collegiuma. A programba bekerült diákok: Császi Balázs, Kerek Boldizsár, Kertesi András, Kirsch Torda, Lovász Bence, Lovász Lehel, Vincze Dániel.” – tájékoztatott Volter Etelka, a gimnázium tanára.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Ravatalozóra gyűjtenek

Három éve jött létre a Református Öregtemetőért Alapítvány, azzal...

Robbantás Nagykőrösön

Közveszélyokozás és zaklatás miatt kell most felelnie annak a...

Megosztja a várost a McDonald’s érkezése

Ma derült ki, december 3-án megnyitja kapuit a ceglédi...

Tragédia egy ceglédi nevelőszülői családban

Szomorú hír rázta meg a hazai közvéleményt a múlt...

Bővül az Ipari Park Cegléden

Több mint 314 millió forint vissza nem térítendő európai...