11.7 C
Cegléd
2025. május 16. péntek
spot_img

Ceglédi győzelem Veszprémben

Az elmúlt hetek ceglédi vereségei miatt rangadóvá avanzsált mérkőzésre utazott a Veszprém U21 otthonába a Ceglédi KK SE. Mindkét csapat 24-24 ponttal áll az NB I/B keleti csoport bajnoki tabelláján, de a vendégeknek nem csak emiatt volt fontos ez a találkozó. A Cegléd szeretne kilábalni a ponthullajtó mélyrepüléséből, ráadásul a Veszprém ősszel nyert a Gál József Sportcsarnokban, ami miatt szintén volt egy kis bizonyítási vágy. Nyilván a hazaiak is szerették volna begyűjteni a két bajnoki pontot, ennek megfelelően szoros volt az első félidő, majd a 35. perctől kezdte építgetni előnyét a Cegléd és a 48. percre már öt volt közte, amiből hármat meg is tartottak a sárga kékek. Fontos győzelmet szerzett a Cegléd a One Veszprém Arénában, reméljük hazai pályán újabb sikernek örülhetnek a szurkolók.


Tóth Norbert: – Döme, Halász Levi és Dáma sérülése miatt nehéz dolgunk volt, mégis úgy érkeztünk Veszprémbe, hogy a múlt heti és az azelőtti mérkőzést szerettük volna kijavítani. Azt kértem a fiúktól, hogy higgyenek magukba és próbáljanak meg védekezésben egységes csapatképet mutatni, ami a mérkőzés java részében sikerült is. Azzal nyertük meg a mérkőzést, hogy a második félidőre agresszívabban és tudatos kézilabdát játszva jöttünk ki és a Pinyesz kiemelkedő teljesítményt nyújtott. Gratulálok mindenkinek, egy kis kárpótlást adtunk az elhullajtott pontokért. Bízom benne, hogy jövőhéten pénteken otthon is behúzzuk a mérkőzést.

Veszprém Handball Academy U21 – Ceglédi KK SE 24 – 27 ( 13 – 12 )

Veszprém Aréna 100  néző, vezette Dáné, Marton

Cegléd: Varga István, Berki Pál (kapusok), Kaposvári Bence 6, Angebrandt Ákos 5, Pásztor Ákos 3, Rozner Kevin 3, Halász Levente 3, Vetési Bence 3(1), Nagy Adrián 2, Panghy Barnabás 1, Racskó Máté 1, Bartha Bence, Lendvai Szabolcs, Szepesi Péter, Farkas Bence, edző Tóth Norbert

Hétméteresek:2/1, ill. 1/1

Kiállítások: 6, ill. 10 perc

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Bajnok esélyes a Ceglédi KK SE férfi U20 csapata

A Ceglédi KK SE férfi U20 csapata hosszú veretlenségi...

Még aznap lebukott az autótolvaj

Gyorsan kézre kerítették a ceglédi rendőrök azt a 19...

16 milliót nyert a ceglédi irodalomtanár és fia

Apa-fia páros szerepelt sikerrel A 100 milliós játszma május...

Cegléden indul a Ganz oktatási központja

A Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Kft. a Ceglédi...

Nem találták szeretteik sírját

Egy külföldön dolgozó ceglédi férfi írt lapunk olvasóinak olvasói...