11.7 C
Cegléd
2025. május 16. péntek
spot_img

Andó Pál előválasztáson méretné meg magát

Az elmúlt hetekben több kritika ért amiatt, hogy miért indulok el, és hogy ezzel esetleg a Tiszától vonnék el szavazókat. – írt bejegyzést a Második Reformkor Párt jelöltaspiránsa, aki öt pontban foglalta össze véleményét. Kiemelte: „jelenleg nem ismerjük, ki lesz a Tisza jelöltje, ami több kérdést is felvet. A legfontosabb: nem tudjuk, hogy alkalmas-e a jelölt, vagy hogy van-e bármi probléma a múltjával. Egy ismeretlen vagy problémás múlttal rendelkező személy, ne adj isten alkalmatlan jelölt mögé nem állhatunk be.” … „Ugyanakkor érzékelhető egy választói igény arra, hogy a legerősebb jelöltet támogassák. Ennek érdekében, ha a Tisza és a Kutyapárt bemutatja a jelöltjeit, és kiderül, hogy nincs ellenük semmilyen kifogásolható a múltjukból, akkor készek vagyunk részt venni egy előválasztásban, amit megelőzne egy nyilvános vita. Így ha valóban nem a (túl)hatalomhoz ragaszkodnak, akkor az említett pártok is valóban megadják az esélyét az 1-1 elleni küzdelemnek demokratikus keretek között. Ki kell hangsúlyoznom, hogy ez semmiféle összefogással nem járna. Ha ez megtörténik ebben a formában, akkor bármi is legyen az előválasztás eredménye, a csapatommal teljes vállszélességgel támogatni fogjuk a győztest, mintha a saját jelöltünk lenne.” – fogalmazott Andó Pál.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Cegléden indul a Ganz oktatási központja

A Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Kft. a Ceglédi...

Nem találták szeretteik sírját

Egy külföldön dolgozó ceglédi férfi írt lapunk olvasóinak olvasói...

Mit kell tudni a Fleshlight maszturbátorokról?

  A férfiak számára igazán jó hírekkel érkezünk, ugyanis az...

Bringázás közben akart kirabolni egy 90 éves férfit

Kétszer próbálta meg a biciklis rabló elvenni a 90...

Profi sofőr hunyt el a tragikus motorbalesetben

Országos hullámokat vet a nemrégiben nyugdíjazott ceglédi motoros tragikus...