26.7 C
Cegléd
2025. július 13. vasárnap
spot_img

Visszavonják az abonyi bírságokat

Majd kiesett a kezükből a hivatalos levél: váratlan fordulatot vett az abonyi autósok kálváriája. Azok a sofőrök, akiket április elején bírságoltak meg a rendőrök irányjelző használatának elmulasztása miatt, most arról kaptak értesítést, hogy visszavonják a szankciókat. – adta hírül a szoljon.hu.

Ahogy korábban beszámoltunk róla, a Nagykőrösi út és a Vasút út kereszteződésében tartott rendőri ellenőrzés során többen kaptak 26 ezer forintos bírságot, valamint három büntetőpontot az irányjelzés hiánya miatt. Az ügy nagy visszhangot váltott ki, hiszen a helyiek szerint a kérdéses útszakaszon nem volt egyértelműen kötelező az indexhasználat.

A felháborodás hatására Pető Zsolt polgármester helyszíni bejárást kezdeményezett, amelyen a rendőrség, a városvezetés és a Magyar Közút képviselője is részt vett. Ezt követően hivatalos állásfoglalást kértek a szabályok értelmezéséről.

A rendőrség akkor még a bírságok jogosságát hangsúlyozta, most azonban meglepő fordulat történt: a fellebbezések nyomán az illetékes hatóság végül úgy döntött, hogy az adott időpontban hatályos táblák alapján az irányjelzés mégsem volt kötelező – így a bírságokat visszavonják, a már befizetett összegeket pedig visszautalják.

„Kaptunk egy határozatot, hogy visszavonják a kiszabott bírságot. Mondjuk én ledolgoztam volna, tehát be sem fizettem, de aki befizette, annak visszautalják” – mesélte megkönnyebbülve az egyik érintett autós.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Lakossági tiltakozás a Szüret utcában

Kibírhatatlanná vált a közbiztonsági helyzet Cegléden a Szüret utcában...

A vízminőségi helyzetről kérdeztük a BÁCSVÍZ szakértőjét

Az elmúlt hónapokban számos kritika érte a vízszolgáltatást Cegléden...

Ezeken a helyeken rátalálhatunk a szerelemre

Akinek már hosszabb ideje nincsen társa, szingli, és gyakran...

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...