10 C
Cegléd
2026. november 3. kedd
spot_img

Még aznap lebukott az autótolvaj

Gyorsan kézre kerítették a ceglédi rendőrök azt a 19 éves fiatalt, aki május 13-án reggel ellopott egy nyitva hagyott autót Abonyból.

A jármű tulajdonosa a rendőrségen tett bejelentést, miután a lakása előtt parkoló kocsijának nyoma veszett. Az autóban a férfi iratai mellett egy elektromos csavarozó és több értékes horgászfelszerelés is volt. Mint később kiderült, a tulajdonos a pótkulcsot a kocsiban hagyta, ráadásul az egyik ajtó zárszerkezete is hibás volt – ez megkönnyítette a tolvaj dolgát.

A rendőrök azonnal nyomozni kezdtek, tanúkat hallgattak ki, és még aznap azonosították az elkövetőt, aki nem volt ismeretlen számukra. Néhány órán belül Cegléden elfogták a fiatal férfit, és előállították a rendőrkapitányságra. Az autót is sikerült visszaszerezni – a benne lévő felszerelések nagy része is megkerült.

A jogosítvánnyal nem rendelkező tolvaj a kihallgatásán elmondta, hogy véletlenül vette észre a nyitott autót, benne a kulccsal, és kihasználta az alkalmat. A Ceglédi Rendőrkapitányság lopás bűntette miatt indított eljárást ellene, a jogosítvány nélküli vezetés miatt pedig külön is felelnie kell.

Police.hu

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Megújulhat a ceglédi vasútvonal egyik legrosszabb állapotú szakasza

Jelentős vasútfejlesztések kezdődhetnek 2027-ben, amelyek a ceglédi vonalon közlekedő...

Nemzetközi aranyérem és diákolimpiai bronz

Eredményes napokat tudhatnak maguk mögött a ceglédi birkózók, akik...

Halálos autóbaleset Törtel és Abony között

Letért az úttestről és a tetejére borult egy személygépkocsi...

D-vitamin ősszel: mire figyelj a gyermekednél?

Amint rövidülnek a nappalok, sok családban előkerül a D-vitamin...

Miért viselnek egyre többen külön sportszárat a futballpályán?

A futballfelszerelés apró részletei játék közben is számítanak. A...