21.1 C
Cegléd
2025. augusztus 3. vasárnap
spot_img

Gyanús profilok a politikai vitákban

Az utóbbi időszakban Cegléden is egyre több valódinak tűnő, ám ismeretlen Facebook-profil jelent meg, amelyek rendre a TISZA Pártot dicsérik, a Fideszt pedig bírálják. A közösségi oldalakon aktív felhasználók közül többen is jelezték, hogy ezek személyek a való életben nem ismertek, a profilok gyakran gyanúsan hasonló stílusban kommentelnek.

A Mandiner értesülése szerint a TISZA Párt belső online csapata arra kérte tagjait, hozzanak létre legalább két álprofilt a sajátjuk mellé, hogy így segítsék a párt kommunikációját. Több ilyen fióknál stockfotókat, orosz oldalakról származó képeket és fiktív munkahelyeket használnak, sőt, egyes aktivisták állítólag tucatnyi kamuprofil jelszavait vezetik külön füzetben.

Ceglédi Zoltán politologus Facebook-bejegyzésében arra hívta fel a figyelmet, hogy Magyar Péter közösségi oldalának követői között számos gyanús, álprofilgyanús felhasználó található. Mint írta, egyelőre nem tudni, hogy a profilokat ki hozta létre – elképzelhető szerinte, hogy a Fidesz áll mögöttük, de az is, hogy Magyar Péter közösségimédia-csapata generálta őket a 600 ezres követőszám elérésének érdekében.

A jelenség már nemcsak országos, hanem helyi szinten is érezhető – a kérdés, mennyire befolyásolja a közösségi véleményformálást Cegléden.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Világbajnoki bronzéremmel tért haza Báger Barbara

Ünneplő csapattársai és Pap Ferenc edző fogadták a ferihegyi...

Ceglédi férfi halt meg az osztrák lövöldözésben

Július 31-én csütörtökön délután tragikus esemény történt Salzburg Gnigl...

Békás kavics története – megható gesztusból elkeserítő vég

Smahajcsik Péter néhány napja egy kedves történetet osztott meg...

13 jármű lángolt egyszerre

Sűrű, fekete füst gomolygott Cegléd egén július 31-én, csütörtök...

Vödörbe csinált valaki a ceglédi plázában

Egy megdöbbentő eset borzolta fel a kedélyeket nemrég a...