16.1 C
Cegléd
2026. szeptember 13. vasárnap
spot_img

Bezár a nagykőrösi SPAR

Dr. Körtvélyesi Attila Nagykőrös polgármestere tette közzé, hogy a közösségi médiából értesült arról, hogy „a SPAR áruház – több más település mellett – elhagyja Nagykőröst is, bezárja üzletét. Tájékoztatást fogok kérni a döntésük hátteréről. Mivel se a közelmúltban bezárt Reál, se a SPAR nem önkormányzati épületet bérelt, így a városnak a döntésükre sajnos nincs ráhatása, piaci alapú döntést hoztak. Ettől függetlenül, mint a nagykőrösiek által megválasztott polgármester, azonnal intézkedni fogok, cselekvésre van szükség és több lehetséges bérlővel is fel fogom venni a kapcsolatot, hogy ne maradjon üresen az épület. Bízom benne, hogy a tulajdonosok, bérbeadók is felismerik a helyzetet és együtt, közösen sikerül tennünk azért, hogy új bérlők, új cégek, vállalkozások tudjanak városunkban elindulni, itt helyiséget bérelni, így a nagykőrösiek igényeit kiszolgálni.” –írta a polgármester.


A SPAR gazdasági okok miatt döntött a bezárás mellett, a hírek szerint idén 9-12 üzletüket zárják be, többek között Tatán, Kisújszálláson és Miskolcon is. Tömeges üzletbezárásokat a cég nem tervez, sőt, idén 3 új üzletet nyitott, nyolcat modernizáltak és franchise-hálózatuk is bővül 8 bolttal.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Ötven üdítőért törték fel a hűtőt

Egy ceglédi büfé teraszáról vitt el két férfi ötven...

Milyen fedkövet válasszunk a kerítésoszlopra?

Kerítéseinknek folyamatosan szembe kell nézniük a különböző időjárási viszontagságokkal,...

Hajbeültetéssel a kopaszodás ellen

A kopaszodás már hosszú ideje okoz bosszúságot sok férfi...

Eatrend Bistro Cegléden is

Van, aki a levest kéri, más rögtön a főételhez...

Ceglédi háziorvosi praxis is részesült a K&H gyógyvarázs támogatásából

Budapest, 2026. szeptember 9. – A gyermekgyógyításban minden apró...