3.3 C
Cegléd
2026. január 25. vasárnap
spot_img

Vita a magaságyásról

Egy magaságyás miatt alakult ki szóváltás városunk virtuális nagygyűlésén, a Facebookon. Kónya Ágnes önkormányzati képviselő az ellen emelte fel a hangját, hogy Csáky András polgármester a Bajcsy-Zsilinszky úti Idősek Otthonában kialakított beruházással ismét a sajátjaként adott el egy ötletet, miközben az nem is tőle származott.

Kónya Ágnes elmondása szerint tavasszal, az intézményben tett látogatása során ő személyesen vetette fel a magaságyás kialakításának lehetőségét, miután egy bokrot eltávolítottak az udvarról. Ezt az igényt a játszótéri fejlesztésekkel együtt továbbította is a VÁRVAG felé, saját képviselői keretének terhére.

Szerinte Csáky András saját ötletek híján másokét nyúlja le, de a forrás nem került említésre, és ezt nem először követi el – idéz fel korábbi esetet is. „Ha már a város fejlesztésében más eredményt nem tud felmutatni, akkor ezzel parádézik! Bár még mindig jobb, mint az Ipari Park II. botránya!” – teszi hozzá.

A polgármester párttársa, önkéntes szóvivője, László Ágnes képviselőnő reagált a panaszra. Szerinte nem kellene presztizskérdést csinálni az ügyből. „A ténynek kellene örülni, hogy megvalósult az idősek örömére, de Ön presztizs kérdést csinál belőle és még nem is a saját zsebéről van szó. Az nem zavarja, hogy oda állt mellé és nagy mellénnyel kiposztolta, hogy „megcsináltam”? Ez belefér az erkölcsi normáiba? Biztos vagyok benne, hogy van még szabad hely az udvaron, igy lehet másik a sok idős gondozott örömére.”

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Frontális ütközés Nagykőrös határában

Egy személy életét vesztette, ketten megsérültek a közlekedési balesetben,...

Kettészakadt TISZA mozgalom

Muhari Gergely a mai napon közleményt juttatott el lapunkhoz,...

2026 kulturális terveiről Nagykőrösön

A 2026-os év kulturális programjairól tartottak sajtótájékoztatót a nagykőrösi...

A profi otthoni festés titkai

A bútorok átfestése izgalmas, mégis komoly odafigyelést igénylő feladat....

Hogyan készülj fel plazmaadás előtt?

Ha már gondolkodtál azon, hogy plazmát adnál, gratulálok! Ezzel...