Idén is személyesen látogat meg mintegy 500 rászoruló ceglédi családot Jakab István, a Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke képviselőtársaival együtt. A háromnapos karácsony előtti akció során családonként 10 ezer forint értékű vásárlási Penny-ajándékkártyát adnak át az érintetteknek.
Néhány körzetben a Fidesz önkormányzati képviselői is az országos hatású roma politikussal tartanak, hogy személyesen találkozzanak az érintettekkel. A városi költségvetés terhére összesen 5 millió forint kerül kiosztásra.
Jakab István elmondta: a személyes találkozás kiemelten fontos része az akciónak. Megfogalmazása szerint a vásárlási utalvány valódi segítséget jelent a családoknak, ugyanakkor a személyes jelenlét lehetőséget ad arra is, hogy meghallgassák a rászorulókat. Hozzátette: a támogatás mögött a törődés szándéka áll, amely elősegíti a segítség elfogadását, a motivációt és a társadalmi beilleszkedést.


















