27.2 C
Cegléd
2026. július 26. vasárnap
spot_img

Kábítószerre kellett a pénz, ezért lopott

A Pest Vármegyei Főügyészség közleménye szerint a Ceglédi Járási Ügyészség vádat emelt egy ceglédi férfival szemben, aki több lopást követett el azért, hogy kábítószer-fogyasztását finanszírozza.

A vádirat alapján a férfi nem rendelkezett munkahellyel és rendszeres jövedelemmel, ugyanakkor rendszeresen fogyasztott „kristály” nevű kábítószert. Ennek fedezésére lopások elkövetését határozta el.

A gyanúsított a 2025 júniusában történt javítóintézeti elbocsátását követő két hónapban több üzletből is lopott. Elsősorban könnyen értékesíthető termékeket – például parfümöket, édességeket, kávét és műszaki cikkeket – vitt el, majd fizetés nélkül elhagyta az üzleteket.

A férfi a lopott árut áron alul értékesítette, és az így szerzett pénzt kábítószer vásárlására fordította. Az okozott kár összesen meghaladja a 300 ezer forintot.

Az ügyészség a jelenleg letartóztatásban lévő vádlottal szemben végrehajtandó szabadságvesztést, közügyektől eltiltást és a kár megtérítését indítványozza. Az ügyben a Ceglédi Járásbíróság hoz majd döntést.

A közleményhez mellékelt biztonsági kamerafelvételen az elkövető látható, amint az egyik üzletből menekül.

Forrás: Pest Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

A nyári hőség kihívásai és az elektromos kerékpárok előnyei

A forró nyári hónapokban a kerékpározás kihívást jelenthet a...

Villanypásztor szabályozás és jogi keretek

Villanypásztor telepítésekor elengedhetetlen, hogy tisztában legyél a vonatkozó szabályozásokkal...

Innovatív kőburkolatok a XXI. században

  Az építőipar mindig is meghatározó szerepet játszott a városképek...

Mikor érdemes a kölestésztát választani a konyhában?

A tészta az egyik legnépszerűbb alapanyag a konyhában, hiszen...

Kutyák és paraziták: tudományos tények és az internetes mítoszok

Manapság szinte minden gazdi igyekszik mindent megtenni a kedvence...