16.5 C
Cegléd
2026. július 26. vasárnap
spot_img

Lőrincz Tamás indul az MBSZ elnöki posztjáért

Bejelentette indulását a Magyar Birkózók Szövetsége elnöki tisztségéért Lőrincz Tamás. A tokiói olimpia 77 kilogrammos kötöttfogású bajnoka közösségi oldalán közzétett videóüzenetben közölte döntését.

A világ- és négyszeres Európa-bajnok sportoló hangsúlyozta: a magyar birkózás az elmúlt években olyan útra lépett, amelynek alapját az összefogás, a közös munka és az egymás iránti tisztelet adja. Hozzátette, ezek olyan értékek, amelyek mellett ki kell állni, ezért vállalja a megméretést a szövetség vezetéséért.

Lőrincz Tamás visszavonulása óta a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia szakmai igazgatójaként dolgozik. Közlése szerint az elmúlt évek eredményeire építve, egymást támogatva kívánják továbbvinni a magyar birkózás sikereit.

Az elnöki poszt azért üresedik meg, mert Németh Szilárd pénteken bejelentette lemondását. A szövetséget 2015 óta vezető sportvezető június 30-ig látja el feladatait, utódjáról pedig a tisztújító közgyűlés dönt.

Németh Szilárd elnöksége alatt a magyar birkózók 368 világversenyes érmet szereztek különböző korosztályokban, köztük egy olimpiai, 13 világbajnoki és 61 Európa-bajnoki aranyérmet.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

A nyári hőség kihívásai és az elektromos kerékpárok előnyei

A forró nyári hónapokban a kerékpározás kihívást jelenthet a...

Villanypásztor szabályozás és jogi keretek

Villanypásztor telepítésekor elengedhetetlen, hogy tisztában legyél a vonatkozó szabályozásokkal...

Innovatív kőburkolatok a XXI. században

  Az építőipar mindig is meghatározó szerepet játszott a városképek...

Mikor érdemes a kölestésztát választani a konyhában?

A tészta az egyik legnépszerűbb alapanyag a konyhában, hiszen...

Kutyák és paraziták: tudományos tények és az internetes mítoszok

Manapság szinte minden gazdi igyekszik mindent megtenni a kedvence...