19.4 C
Cegléd
2026. július 11. szombat
spot_img

Szuperinfó Pingpong Tábor 2026

Idén is megszervezték a Szuperinfó Pingpong Tábort, amely a hagyományoknak megfelelően a tanév végét követő első héten, június 22–26. között várta a résztvevőket.

A táborozók felkészülését és játékát több edzőpartner segítette különböző napi beosztásokban, Fodor Árpád és Gergye Zoltán edzők koordinálásával. Külön öröm volt számukra, hogy idén először Csajbók Tibor három teljes napon át velük tartott. Munkánjukat a szakosztály játékosai is támogatták különböző napokon: Tótin Kristóf, Pintér Nándor, Cs. Nagy Gyula, Telek Kristóf és Salánki Tímea.

„A két, eltérő tudásszintű és tapasztalatú csoport egyaránt technikai és fizikai feladatokat oldott meg a hét során. A résztvevők minden gyakorlathoz nagy lelkesedéssel és kitartással álltak hozzá, így a jó hangulat mellett a fejlődés sem maradt el.

Az időjárás is kegyeibe fogadta a tábort: a két strandnap alkalmával remek körülmények között kapcsolódhattak ki a gyerekek a Ceglédi Gyógy- és Strandfürdőben, ahol a vízben is nagyszerűen érezték magukat.

A pénteki versenynapon a táborozók csapat- és egyéni versenyeken is összemérték tudásukat. A hét végére kissé megfogyatkozott létszám ellenére izgalmas és fordulatos mérkőzések zajlottak, amelyek végén mindkét kategóriában megszülettek a győztesek.

Nagy megtiszteltetés volt számunkra, hogy ellátogatott hozzánk a Cegléd TV stábja, valamint különleges programként Kőhalmi Ferenc bűvész is fellépett a táborban. Közvetlenségével, humorával és látványos produkciójával egyaránt elvarázsolta a gyerekeket.

A hét zárásaként természetesen nem maradhatott el a méltó díjátadó sem, ahol a résztvevők elismerése mellé a jól megérdemelt csokoládé is járt.

Köszönjük minden résztvevőnek, segítőnek és támogatónak, hogy hozzájárultak a Szuperinfó Pingpong Tábor 2026 sikeréhez!” – számoltak be a szervezők.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Kutyák és paraziták: tudományos tények és az internetes mítoszok

Manapság szinte minden gazdi igyekszik mindent megtenni a kedvence...

A tökéletes kerti grillparti rejtelmei

A kerti grillezés élménye sokak számára a nyár egyik...

Megújult a lajosmizsei Pusztatemplom

Átadták a Lajosmizse határában található Pusztatemplom felújított romemlékét, amely...

Hőhullám nem rajtolhattak el

Hónapokig készültek, mégsem  – ceglédi és ceglédberceli sportolót is...

Új utcája lesz Abonynak: Mészáros Vendéglő utca

Az abonyi képviselőtestület döntött arról, hogy új utcát neveznek...