22.8 C
Cegléd
2025. június 16. hétfő
spot_img

Babavigyázó rendőr

„Nem tettem semmi különlegeset, csak a munkámat végeztem” – fogalmazott szerényen az albertirsai őrmester, aki kollégájával egy édesanya és két kisgyermeke biztonságáról gondoskodott. A kocsijuk balesetveszélyes helyen mondta fel a szolgálatot július 3-án délelőtt, miután egy számukra ismeretlen terepen – hiába lassan és óvatosan közlekedve – gigantikus kátyúba hajtottak. Nem tudta, lett-e komoly baja recsegő-ropogó hangokat adó autójának, nem akart gyermekeivel kockáztatni, ezért inkább félreállt egy földúton és segítséget hívott. Árnyékban is tikkasztó volt a hőség, ezért az egyenruhások indulás előtt plusz ásványvizes palackokkal tömték meg a szolgálati kocsit, majd az Albertirsa környéki helyszínre zúztak.

Nem sérült meg senki, nem lett volna szükség ott maradniuk, mégis úgy ítélték meg, inkább megvárják, amíg a kocsit elszállítják, nem akarták az asszonyt és apróságait magukra hagyni. A műszaki mentés befejezéséig felváltva törődtek a testvérekkel, lefoglalták őket, vigyáztak rájuk, addig édesanyjuk intézkedhetett.

Egy másodpercre sem jöttek zavarba, őrmesterünk is rutinosan tartotta karjában a fiatalembert, míg a pici anyukájának egyéb dolga akadt. Az őrmester nem online kurzuson szerzett ismereteket óvóbácsiként, öt unokahugi és unokaöcsi (köztük két ikerpár) nyújt számára lehetőséget a gyakorlásra.

(Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság)

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Vízhálózati munkálatok Cegléden

A Bácsvíz Zrt. hivatalos oldalán közlemény jelent meg arról,...

Város VEZETÉS?

Van ez az ügy! Szeretnék újra emlékeztetni mindenkit egy korábbi...

11 érem a Triál OB-n

Hét kategóriában szereztünk Magyar bajnoki trikót és 11 éremmel...

Végre Galéria!

Mi újság a G17-ben? Örömhír: végre kialakult egy állandó képzőművészeti...

Ágról ágra

Május 21-én nyílt meg szülővárosában Albertirsán P. Rónai Gábor...