13.8 C
Cegléd
2026. március 18. szerda
spot_img

Kamerával vadásztak

Többek között Cegléden tartotta akcióját a rendőrség – a közlemény szerint a cél továbbra is a balesetek megelőzése, a járművezetők szabálykövetésre kényszerítése.

„A figyelmeztető szavak helyett egy ideje már a tettek mezejére léptünk, az elmúlt hónapokban több helyszínen tartottunk hasonló jellegű és célú ellenőrzést. Az eredmények azóta sem lettek megnyugtatóbban – és a videó képsorai láttán is felmerülhet: a gyalogosok időnként szinte az életükért kénytelenek küzdeni” – áll a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleményében.

A két településen tartott akció alatt elsősorban a gyalogosoknak kötelezően járó elsőbbségadásra, valamint a stoptábla utasításának betartására koncentráltak, de a leállított járműveknél más sem kerülte el a rendőrök figyelmét: akadtak biztonsági övet nem használók, körözés hatálya alatt állók, mobiltelefonnal a kézben vezetők, és lejárt műszakival közlekedők is.

Érden csaknbem 420 ezer forint bírságot osztottak ki és több szabálysértési feljelentést tettek, Cegléden 31, összesen közel 400 ezer forintra bírságolt sofőr hagyta fogyelmen kívól a tiltó táblát vagy suhant át megállás nélkül a bekamerázott kereszteződésen.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Őrszemek a ceglédiekért

A közelmúltban megalakult a Ceglédi Őrszem Egyesület. Az egyesület...

Országos politikusok Nagykőrösön

A hét első napjaiban Nagykőrös az országos választási kampány...

Változatos munkalehetőségek Miskolcon és környékén

Link 1: https://miskolcallas.hu/allasok        Az álláskeresés mindig izgalmas kihívást jelent, különösen...

Újraindult az Ordass közi piac

Sokak örömére újra benépesül árusokkal az Ordass köz: a...

Zombori Lajos aranyérme

Március 14-én rendezték meg a XXVII. Hungarian Open Masters...