6 C
Cegléd
2026. április 8. szerda
spot_img

Önbíráskodás Nagykőrösön

Önbíráskodás bűntettének kísérlete miatt emelt vádat a Ceglédi Járási Ügyészség két nagykőrösi férfival szemben, akik egy ismerősükön akartak elégtételt venni egy szerintük elkövetett lopás miatt – közölte a Pest Vármegyei Főügyészség.

A vádirat szerint a két férfi 2024 júliusában jelent meg a nő és élettársa nagykőrösi otthonánál, mert azt hitték, hogy a pár lopta meg egyikük barátnőjét. A nő az udvarról a házba menekült, mire a vádlottak rugdosni kezdték a bejárati ajtót, majd benyomták az ablakot, amely a zsanéroknál kiszakadt. A férfiak bemásztak a házba, ahol számon kérték a nőt, követelve az általuk eltulajdonítottnak hitt pénzt és aranyat.

A vádirat szerint az I. rendű vádlott a sértettet többször arcon és karon ütötte, majd mindketten halálos fenyegetést intéztek a nő felé. A bántalmazás következtében a sértett könnyű sérüléseket szenvedett.

Az ügyészség a két férfival szemben végrehajtandó szabadságvesztést és közügyektől eltiltást indítványoz. Az I. rendű vádlottnál azt is kezdeményezték, hogy a bíróság rendelje el korábbi, felfüggesztett börtönbüntetésének végrehajtását is. A vádlottak bűnösségéről a Ceglédi Járásbíróság dönt majd.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Hazai pályán remekeltek a CVSE fiataljai

Szombaton a Gál József Sportcsarnok adott otthont az év...

Fitkid sikerek

A Ceglédi VSE fitkidesei számára is elindult a tavaszi...

Országos siker

2026. április 2-án rendezték meg az „1000 év katonái”...

Könyv Beck Györgytől

Szumma címmel jelent meg Beck György visszaemlékezése, amelyben több mint...

Szijjártó Péter fóruma a sportcsarnokban

Március 31-én, kedden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter volt...