13.8 C
Cegléd
2026. március 18. szerda
spot_img

Cegléden is aláírásgyűjtés

Az első arra vonatkozik, hogy az álláskeresési támogatás újból 9 hónapig legyen folyósítható, mivel a Fidesz ezt az időszakot 3 hónapra rövidítette. Második kérdésük lehetővé kívánja tenni, hogy a munkavállalóknak is legyen beleszólása abba, hogy szabadságuk nagyobb részét mikor vehetik ki. A harmadik kérdéssel azt szeretnék elérni, hogy a próbaidő ne tarthasson 100 napnál tovább (a jelenlegi szabályok szerint fél év is lehet). Míg az utolsó a tankötelezettségi korhatár 16–ról 18 éves korra való emelését kívánja elérni.
Osztolykán Ágnes sajtótájékoztatóján a tankötelezettségi korhatár emelését emelte ki a kérdések közül, véleménye szerint a képzetlen fiatalok a munkanélküliség csapdájába kerülhetnek, mely később súlyos társadalmi feszültségeket generálhat.
Földi Áron az LMP helyi koordinátora lapunk kérdésére elmondta, hogy a szükséges kétszázezer aláírást április 2-áig kell összeszedniük. A gyűjtést március 8-án kezdték a Posta előtti járdaszakaszon, a vasútállomás előtti területen, illetve vasárnaponként a piac Kossuth tér felőli bejáratánál. Ceglédről legalább 1000 db aláírást szeretnének összegyűjteni.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Őrszemek a ceglédiekért

A közelmúltban megalakult a Ceglédi Őrszem Egyesület. Az egyesület...

Országos politikusok Nagykőrösön

A hét első napjaiban Nagykőrös az országos választási kampány...

Változatos munkalehetőségek Miskolcon és környékén

Link 1: https://miskolcallas.hu/allasok        Az álláskeresés mindig izgalmas kihívást jelent, különösen...

Újraindult az Ordass közi piac

Sokak örömére újra benépesül árusokkal az Ordass köz: a...

Zombori Lajos aranyérme

Március 14-én rendezték meg a XXVII. Hungarian Open Masters...