13.2 C
Cegléd
2025. október 24. péntek
spot_img

Elbocsátások

Megkerestük Dr. Diósgyőri Gitta jegyzőt az elbocsátásra kerülő személyek számát, munkakörét tudakolva, illetve, hogy milyen kritériumok alapján kerültek a személyek kiválasztásra.
Válaszában a jegyző az alábbiakról tájékoztata lapunkat: „Cegléd Város Önkormányzata Képviselő-testületének a létszámcsökkentés  elrendeléséről szóló 52/2012. (III. 22.) Ök. határozata alapján a csökkentés nyolc személyt érint. Az érintett személyek munkaköréről nem áll módomban tájékoztatást adni, hiszen ezek megnevezése esetén maguk a személyek is beazonosíthatóak lennének, az ő nevük viszont a munkaadó és a munkavállaló közötti, nem nyilvános adatok körébe tartozik.
A kiválasztás összetett, hosszadalmas és bonyolult folyamatában elsődlegesen a törvényi védettségekre voltunk tekintettel, egyéb szempontokra vonatkozóan nem áll módomban tájékoztatást adni.” – szól a levél.
A csatolt március 22-i ülés jegyzőkönyvéből mindenesetre megtudható, hogy június 30-cal a Hatósági és az Okmányirodánál 1-1, a Pénzügyi Irodánál 2, a Közoktatási és Szervezési Irodánál pedig összesen 4 ember állása szűnik meg.
Informális adatok szerint az állások megszűnése ebben az évben 2 millió forint megtakarítást jelent majd a városnak. Ez töredéke annak, amit az önkormányzati bizottságok tagjainak fizetnek egy évben. Nem is beszélve a költségvetési vitában is előkerült külsős tanácsadóként, presztízs munkakörökben alkalmazott személyeknek kifizetett milliókról.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Rendőrautós születésnapi meglepetés Benettnek

Olvasónk osztotta meg velünk kedves élményét: kisfia, Varga Benett,...

Kundalini jóga meditáció: az önismeret útja

A világ folyamatosan változik, gyakran hektikus tempót diktálva. Az...

Ipari porszívóval is megoldhatjuk a szőnyegtisztítást

A szőnyeg fontos része minden ingatlannak, helyiségnek, irodának. Azonban...

Elraboltak egy nagykőrösi férfit

A Pest vármegyei rendőrök elfogták azt a 33 éves...

Súlyos buszbaleset Szolnokon

Súlyos közlekedési baleset történt szerda reggel Szolnokon: a Varga...