17.2 C
Cegléd
2024. május 8. szerda
spot_img

Vállalkozói klub a Városházán

Az első alkalommal Wolf Gábor marketing szakember, és Varga Ferenc, a Nemzetgazdasági Minisztérium főosztályvezetője tartott előadást. Wolf Gábor elmondta: ritka, de követendő példa, hogy egy város vezetése hívja össze a vállalkozókat hasonló üzleti ismeretterjesztése. Előadásában azzal bíztatta a közönséget, hogy válságban sem kell feladni, hogy virágozzék egy vállalkozás – a siker a megfelelő marketingeszközökön múlik. Az egyébként rendkívül oldott hangulatú rendezvényen a szakember közölte: nem a válság a probléma, hanem a hatásai, vagyis az, hogy az emberek elkezdtek takarékoskodni, visszafogták a fogyasztásukat, és ezt a szokásukat még most is tartják, holott gazdasági értelemben a krízisnek már vége. A legfontosabb kérdés, hogy egy ilyen pauza után hogyan tudja visszanyerni egy vállalkozás a vásárlókat. Lebeszélte a megjelenteket az árakciózásról, aminek ugyan időnként van létjogosultsága, hosszú távon ugyanakkor gyenge színvonalat, majd pedig az egész iparág halálát okozhatja. Ugyanígy nem ajánlatos válság esetén olcsóbb helyettesítő termékeket kifejleszteni, mert az olcsóság lerombolhatja a cég imidzsét – mondta a marketing szakember. A rossz megoldások kritikája után Wolf Gábor követendő javaslatokkal is előállt. Hangsúlyozta a kommunikáció fontosságát, illetve azt, hogy nem olcsóbbá, hanem vonzóbbá kell tenni az eladni kívánt terméket – erre szintén kínált megoldási javaslatokat Wolf Gábor.
Kiszámíthatóság, tervezhetőség, biztonság – ezt kívánja nyújtani a kormány a kis- és közepes vállalkozások számára – mondta el Varga Ferenc, a Nemzetgazdasági Minisztérium főosztályvezetője. A kormány rendkívül eladósodott környezetben kezdte el a jelenlegi ciklust, amiből – úgy látják – a kiút a vállalkozások erősítésén keresztül vezet – ismertette a főosztályvezető. Varga Ferenc a társasági adó csökkentését, az egykulcsos adó bevezetését, és tíz kis adónem eltörlését hozta fel példaként. Elmondta: csökkent a költségvetési hiány, nőtt a foglalkoztatás és a külkereskedelmi aktívum, valamint az adóbevételek is 8%-kal kedvezőbben alakultak, mint az előző évben, ugyanakkor ennek a növekedésnek csak 10,1 százaléka származott a szektorális különadókból. A minisztérium főosztályvezetője tájékoztatott számos, a kis- és középvállalkozások számára elérhető hitelkonstrukcióról is, kiemelve az Új Széchenyi Terv pályázatait. Hozzátette: a továbbiakban újabb pályázatokat írnak majd ki a beszállítói rendszer továbbfejlesztésére, a nők munkába való visszaállásának elősegítésére, illetve a fiatalok, csökkent munkaképességűek, és roma vállalkozók helyzetbe hozására. Ahogy a marketing szakember, úgy a minisztériumi főosztályvezető is kiemelte a kommunikáció fontosságát, vagyis a szaktárca feldolgozza a szektorból érkező információkat, és ennek nyomán tesznek módosításokat, dolgoznak ki új programokat az ország érdekében – mondta NGM főosztályvezetője.
A rendezvénysorozat előadásai egyébként minden érdeklődő számára ingyenesek a ceglédi Városházán.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Czeróczki Pál képviseli hazánkat

A legjobbak képviselik hazánkat a ŠKODA Challenge nemzetközi döntőjében A...

Megszólalt a 100 éves iskola csengője

Egy régi családtörténet folytatódott a Ceglédi Evangélikus Gyülekezeti házban....

A cserecsapat tagjait is elfogták

Két évvel ezelőtt 7 gyanúsítottal szemben fejezték be vádemelési...

Csodálatos Erdély

A "Határtalanul!" program célja, hogy lehetőséget biztosítson a magyarországi...

Baleset a 4-es úton

Két gyermek életveszélyesen megsérült egy közlekedési balesetben Ceglédnél vasárnap...