28.9 C
Cegléd
2025. június 18. szerda
spot_img

Száz év – kétszáz gyerek

Eljöttek az ünnepi alkalomra többen a régiek közül. Köszöntötték a korelnök Dr. Halász Mihályt (84), aki az egykori Kossuth SE, majd a CVSE kiváló csatára volt, egy időben pedig a Szegedi EAC NB I-es csapatának az erősségeként tisztelték. Sokan emlékeznek még Nagy Ferencre (68), akit „Nagyöcsiként” ismert meg a futballvilág Cegléden és később Szolnokon is. Ő 16 évesen tagja volt a Vasutas „egynek” a másodosztályban, majd tagja az akkori ifjúsági válogatottnak és a többször a „B” válogatottnak is. Rajtuk is sikeresebb volt Keresztúri András (45), aki nagy csapatok játékosaként vált ismerté és 20 alkalommal a válogatottban is szerepelt.
Haskó Attila a Restart CVSE elnökhelyettese, a szakosztály vezetője emléklapot és ajándékot adott át a díszvendégeknek. Elismerésben részesült Kiss Péter (72) is, aki közel hatvan éve szolgálja a labdarúgó sportot az egyesület keretei között.
A jól szervezett utánpótlás-nevelés a ceglédi labdarúgás jövőjének záloga, vélik a szakemberek. Ennek érdekében helyi összefogással, a TAO adózási lehetőség ésszerű kihasználásával lehetőség kínálkozik a szakmai- és működési feltételek javítására. Azt tervezik, hogy a Cegléden született és itt felfedezett, világhírű labdarúgóvá vált Zsengellér Gyula nevével fémjelzett  vonzáskörzeti utánpótlás nevelő bázist hoznak létre. Itt kiemelt hangsúlyt kapna a legtehetségesebb gyerekek összevont képzésének megszervezése.
Lehet, hogy éppen a szombati ünnepség legfiatalabb „aktív” résztvevője Kovács Kolos (7) is közöttük lesz néhány év múlva.

(Megjegyzés: Az eseményt magába foglaló NB II-es találkozón a Restart CVSE 2:1 arányban legyőzte az Orosháza csapatát.)

Fotók az eseményről Krizsán Ervintől és Takács Tamástól itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Vízhálózati munkálatok Cegléden

A Bácsvíz Zrt. hivatalos oldalán közlemény jelent meg arról,...

Város VEZETÉS?

Van ez az ügy! Szeretnék újra emlékeztetni mindenkit egy korábbi...

11 érem a Triál OB-n

Hét kategóriában szereztünk Magyar bajnoki trikót és 11 éremmel...

Végre Galéria!

Mi újság a G17-ben? Örömhír: végre kialakult egy állandó képzőművészeti...

Ágról ágra

Május 21-én nyílt meg szülővárosában Albertirsán P. Rónai Gábor...