8.9 C
Cegléd
2025. december 5. péntek
spot_img

BARÁTSÁG

A Kossuth napok után 2009-ben meghívtak magukhoz vendégségbe, ahol természetesen fociztunk is. 2010-ben újra találkoztunk a Kossuth napokon – ahol már IPA Baráti Kör néven szerepeltünk – és újra átéltük a sportbarátságon túlmutató barátság élményét. 2011-ben megszerveztük a Barátság Kupát, amelyen négy csapat mérte össze tudását. A vándorserleget egy ceglédi baráti csapat, a Revans együttese vehette át első alkalommal. Ősszel újra Erdélyben jártunk, újabb felejthetetlen élményekkel gazdagodva. De mivel egy barátságot ápolni kell és a vándorserleget is szerettük volna viszont látni, 2012. május 19.-én megrendeztük a II. Barátság Kupát.
Egy labdarúgó tornára viszont készülni, alapozni kell. Így tettünk mi is. Erdélyi barátainkat csütörtök este Molnár Sándor ceglédi borász borkóstolójával és a szintén ceglédi illetőségű bűvész, Kőhalmi Ferenc műsorával fogadtuk. Másnap erőnléti edzésként megjártuk a Rám szakadékot, majd este egy kis sütögetés és Tóth Gábor törteli zenész műsora feledtette velünk a nap fáradalmait. Szombaton eljött a spotnapja. Délelőtt a törteli sportpályán indult útjára a bőrgolyó, ahol a címvédő Revans, a vendég Gyergyószentmiklós, a házigazda Törtel és a rendező IPA Baráti Kör csapatai mérték össze tudásukat. Az IPA Baráti Kör csapata a jó felkészülésnek köszönhetően két győzelemmel és egy döntetlennel megszerezte az első helyet és a Vándorkupát.
Este még egy búcsú buli és BL döntő nézés zárta a napot. Vasárnap reggel viszont eljött a búcsú, ami mindig nehéz. De azzal váltunk el, hogy augusztusban látjuk egymást.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Lebukott a tiltott pókerklub

Vádat emelt egy férfival szemben a Ceglédi Járási Ügyészség,...

Takarékosság vagy „kufárkodás”?

A felelős gazdálkodás valódi tétje A novemberi ülésen végre arról...

Válogatás hat évtized terméséből

Koltói Ádám: Betűvetéseim Nem könnyű olvasnivalót adott kezünkbe a Szerző....

Állatkínzás Abonyban

Lábainál fogva csapkodott egy kóbor kutyát villanyoszlopnak egy férfi...

Kettlebell Világbajnokság Cegléden

November 28-30 között Cegléden megrendezésre került a 3 napos...