21.1 C
Cegléd
2026. október 18. vasárnap
spot_img

A kisemberek megmozdultak

Szeptember 1-jén avatták fel a Kámáni erdőben, az egykori István-ligeti mulató helyén az építés 100 évfordulójára állított emlékoszlopot. Az avatáson Hegedűs Ágota alpolgármester és Reznák Erzsébet a Kossuth Múzeum igazgatónője mondott beszédet.
– Kezdődött minden azzal, hogy szeretvén a természetben való biciklizést rátaláltunk barátainkkal a Kámáni erdőben erre a helyszínre. – számolt be a kezdetekről lapunknak az ötletadó-szervező Hegyi Ferenc. – Korábbi ismereteimből emlékeztem történetére ennek a maga korában fantasztikus táncos, mulatós helynek. 1912. augusztus 4-én volt az átadása. A korabeliek annyira szerették e helyet, hogy külön vonatot indítottak a mulatságok napjain. Sokan mulattak itt, hiszen méretei – 28 x 20 méter – lenyűgözőek voltak. E Szaletlit László László ács, Izsó János kőműves és Tiszavölgyi Kornél festő készítette. Hányattatott sorsa megmutatkozik abban, hogy csendőrök is lakták, majd „szép csendben” az ’50-es évek végén elbontották.
Az emlékállítás ötletét tett is követte, a szervezők terepet rendeztek, terveztek, és elkészítették az oszlopot. – Ezúton szeretnék köszöntetet mondani önzetlen munkájukért a kisembereknek: a támogató Szabó Péter, a tervező Király Rozália, a kivitelező Hegyi Csaba, a helyszínt biztosító Szabó Béla, és az ötletadó jómagam voltunk. Kezdeményezésünkkel reméljük elindítottuk a kisemberek mozgalmát. – tette hozzá Hegyi Ferenc.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Rajta Zselyke az országos Diákolimpia döntőjében

Szép sikereket ért el a mindössze tízéves ceglédi Rajta...

Újjászületik a Barack Szaunavilág

Magasabb szintre emelik a szaunaélményt Tiszakécskén Átfogó megújuláson megy keresztül...

Két autó vált a lángok martalékává

Két személygépkocsi is teljesen kiégett a napokban térségünkben. Kedden...

Országos figyelem Cegléden

Az országos sajtó kiemelt figyelemmel követi Hankó Balázs volt...

Kábítószerre kellett a pénz, ezért rabolt

A Ceglédi Járási Ügyészség minősített rablás bűntette miatt emelt...