18.4 C
Cegléd
2025. szeptember 11. csütörtök
spot_img

Jövőre Cegléd is ott lesz

A versenyeken nemcsak az ország egyes településeinek képviselői, de hazai hírességek is megmérettették magukat. Az idei Jótékonysági Sztárfutam győztese a Remény nevű lován versenyző Ungvári Miklós lett, akit a kiváló lovas és díjugrató öccse, – az előfutamban sajnos kiesett – András vett rá, hogy induljon a vágtán. „Sok éve vagyok kuratóriumi tagja és önkéntese a Paci Doki Alapítványnak, ahol sérült gyerekeket lovagoltatnak terápiás céllal” – mutatta be Miki még a verseny előtt miért a Paci Doki Alapítványt támogatja a győzelmével járó százezer forinttal.
Amint Domina Imre, a Paci Doki Alapítvány elnöke lapunknak elmondta, számítottak rá, hogy Miki – „aki az alapítvány életének már 15 éve részese” – mint gyakorlott lovas esélyes lesz a jótékonysági futamon.
– A nyereményként felajánlott százezer forint egy mentőöv számunkra, mert az 1%-ból befolyó összeg a fenntartásunkat sem fedezi, minden fillérre szükségünk van. – nyilatkozta Domina Imre.
Jövőre viszont úgy tűnik Cegléd lovának és lovasának szoríthatunk majd a Nemzeti vágtán, mert – mint Kövesdi István megosztotta velünk – a tervek szerint Cegléden is rendeznek majd egy előfutamot, így 2013-ben legalább egy indulója biztosan lesz Cegléd városának.

Fotó: Takács Tamás  – Takács Tamás fotóriportja ITT…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Halálos vonatbaleset Albertirsán

Országos híre lett a hétfő reggeli vonatközlekedést ceglédi vonalon...

Tudás és közösség

A Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium történetéről nyílik időszaki kiállítás...

Nyitogatják az autókat

Az autókat vették célba Cegléden. Gyanús esetekről számoltak be...

Bezár a nagykőrösi SPAR

Dr. Körtvélyesi Attila Nagykőrös polgármestere tette közzé, hogy a...

Ceglédiek az Ázsia Expresszben

A TV2 ismét műsorra tűzte az egyik legkalandosabb reality...