17.1 C
Cegléd
2026. szeptember 27. vasárnap
spot_img

A jó példa sajnos nem ragadós

A díjkiosztó ünnepségen Tűri László fizikatanár-házigazda összefoglalta a díjak történetét, majd a Református iskola diákjai adtak műsort. A rendezvényen előadást tartott Dr. Koltói Ádám a magyar népi hagyományok szimbólumairól. Tűri László pedig Félix Baumgartner a sztratoszférából néhány hete történt ugrásának fizikai hátterét mutatta be.
A rendezvény után dr. Beck György lapunk kérdésére elmondta, hogy amikor tíz éve megalapította a Tóth Czifra Mihály díjat azt remélte, követői akadnak majd a kezdeményezésnek. A jó példa eddig sajnos nem volt „ragadós”. – Miután évekig hiába vártam, négy éve megalapítottam a Velkey Imre Emlékdíjat is a magyartanároknak. Jó lenne azért, ha lennének „utánzóim”, akik kedvet kapnának ahhoz, hogy egy kis elismerésben részesítsék azokat a pedagógusokat, akik magas színvonalú munkát végeznek Cegléden. Én továbbra is várom, hogy megjelennek majd felajánlások a díjak alapítására.
Tavaly a díjátadáson felcsillant a remény a folytatásra, mert a Ceglédiek a Ceglédiekért Közalapítvány vezetője, dr. Zsámberger György beszédében szorgalmazta nyelvtanári díj alapítását.
– Az alapítvány gyűlésén megszavazta a nyelvtanárok elismerésére szolgáló díj alapítását, de szervezési okokból nem tudtuk időre előkészíteni a díj átadását. – nyilatkozta lapunknak az alapítvány elnöke.

Fotók az eseményről itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Saját maga szakította meg terhességét

Magzatelhajtás vétsége miatt emelt vádat a Ceglédi Járási Ügyészség...

Mikromobilitás forradalma a városban

Az elektromos mikromobilitás napjainkra egyre elterjedtebbé válik a világ...

Ha elapad a kút

Cegléd-Öregszőlők vízönellátásának története Mi történik egy olyan városrészben, ahol sok...

Mikromobilitás forradalma a városban

Az elektromos mikromobilitás napjainkra egyre elterjedtebbé válik a világ...

Hatékony kasszafunkciók az üzletek sikeréért

Manapság, amikor az idő egyenlő a pénzzel, az üzlettulajdonosok...