6.1 C
Cegléd
2025. november 14. péntek
spot_img

Mikulásiné Oláh Ágnes újra bizalmat kapott

A Ceglédi Többcélú Kistérségi Társulás február 27-én tartotta soron következő tanácsülését. Az ülésen a kistérségi települések polgármesterei elfogadták a Társulás által fenntartott szociális intézmények 2013. évi térítési díjait, melyek kis mértékben emelkedtek. Sor került a Ceglédi többcélú Kistérségi Társulás Humán Szolgáltató Központja, valamint a Ceglédi Kistérségi Szociális Szolgáltató és Gyermekjóléti Központ intézményvezetői álláspályázatainak elbírálására is. Mindkét intézménynél a korábbi vezető – Mikulásiné Oláh Ágnes (képünkön középen) – került megbízásra újabb öt éves időtartamra.

– Az intézményvezető szakmai munkássága, agilitása magas szintű, jól hangolja össze a térség munkáját. – véleményezte szakmai szempontok alapján a pályázatot Bujdosó Balázs, a nagykőrösi Humán Szolgáltató Központ vezetője.

– Nagy örömmel tölt el, – nyilatkozta a kinevezés után Mikulásiné – hogy a települések vezetői ugyanolyan bizalommal vannak irántam, mint az előző ciklusban, és én is azzal a szakmai elhivatottsággal fogom végezni munkám, mint eddig. 

A régi-új vezető az ülésen bejelentette, hogy az intézmény – az akadálymentesítés elvégzése után – határozatlan idejű működési engedélyt kapott. A jövőre vonatkozó tervekre térve kifejtette, a 135 fős Idősek Otthona energiahatékonyságát szeretnék növelni pályázati forrásból megvalósuló beruházással.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

„Kutyás” képviselőjelölt

Újabb jelölt mutatkozott be a közösségi médiában, aki országgyűlési...

Új P+R parkoló Nagykőrösön

Elkészült és már mindenki számára használható az új P+R...

Második városi grundbirkózó bajnokságot

Pénteken második alkalommal került megrendezésre a Városi Grundbirkózó Bajnokság,...

Teljes fennakadás a vasúton

Kedden kora este Cegléd állomás Szolnok felőli végén egy...

Két ember életét vesztette

Halálos közúti baleset történt vasárnap este a 3121-es úton,...