10.5 C
Cegléd
2026. április 9. csütörtök
spot_img

Pest megye a nagy nyertes – Népszámlálás 2011

Vukovich Gabriella hozzátette: kevés az olyan ország, ahol a termékenység alig, vagy egyáltalán nem csökken. Ilyenek az északi országok, és néhány nyugat-európai állam: Franciaország, Írország és Anglia is viszonylag jól áll ebből a szempontból.

Lassabban öregszik az a népesség, amelyiknek van gyerekutánpótlása – emelte ki a KSH elnöke, aki hangsúlyozta: Magyarországon nagyon alacsony a gyerekvállalási kedv, egy nő átlag 1,2 gyereket szül a statisztikai adatok szerint. Ez messze elmarad a kívánt 2,1-es szinttől, de vannak más országok is hasonló helyzetben, például Bulgária és Oroszország – magyarázta a KSH elnöke.

Beszélt arról is, hogy Magyarországon még mindig tart a kistelepülések elöregedésének, kiürülésének folyamata. A háttérben az áll, hogy a fiatalok egyre kevesebb megélhetési lehetőséget találnak a kistelepüléseken, ezért elköltöznek.

Az elvándorlási folyamat nyertese Pest megye, ahol a népesség még a 2001-es népszámlálás óta is jelentősen, 12 százalék körüli mértékben nőtt. Ez részben a Budapestről az agglomerációba való kiköltözési hullámnak köszönhető, részben pedig annak, hogy sokan vidékről költöztek fel Pest megyébe. A másik „nyertes” – fűzte hozzá Vukovich Gabriella – Győr-Moson-Sopron megye. A folyamat vesztese Békés megye, amelynek népessége 10 százalék körül csökkent, de Nógrád megye lakossága is megcsappant – mondta a KSH elnöke.

Az Info Rádió Aréna című adását meghallgathatja, ha ide kattint...

A népszámlálás adatai itt tekinthetők meg…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Felavatták az új rendelőintézetet

Ünnepélyes keretek között adták át a Ceglédi Toldy Ferenc...

Hogyan érte el a TikTok a vásárlóképes közönséget?

    Kevés online tér akad, amely olyan gyorsan formálta át...

Milyen fonalak jöhetnek szóba allergiások számára?

A kötés és a horgolás sokak számára nemcsak kreatív...

Horgolt projektek, amik színt visznek a hétköznapokba

Ahogy elérkezik a nyár, sokaknak több szabadidő jut a...

Hazai pályán remekeltek a CVSE fiataljai

Szombaton a Gál József Sportcsarnok adott otthont az év...