23.3 C
Cegléd
2026. július 3. péntek
spot_img

Népi Játékok Fesztiválja a Táncsicsban

Az önfeledt játék mellett íjászkodással, a felállított jurtában pedig a rovásírás történetének megismerésével tölthették el az időt. A gyerekek kipróbálhatták, hogyan is került régen a kenyér az asztalra. A sütödében kenyérbábát készítettek, amelyet magvakkal díszítettek és kemencében kisütöttek.

Az egyesület által felállított játszótér programjai mellett mesemondással és népi körjátékokkal színesítettük a gyerekek programját. Korondi Miklósné Rózsa néni a Pesti úti óvoda óvónője, fejlesztő pedagógusa megtisztelt minket azzal, hogy mesefoglalkozást tartott a gyerekeknek. A három aranygyűrű történetével varázsolt el minket. Nem is kell említeni, hogy a gyerekek tátott szájjal hallgatták ízes beszédét. Dr. Nagyné Kecskeméti Ági néni iskolánk ének tanára népi körjátékokkal, gyermekdalokkal mozgatta meg a gyerekeket. 

A rendezvényen a gyerekeknek semmi más feladatuk nem volt, csak önfeledten játszani, amit a mai rohanó világban a legtöbben nem tudnak. Ezen a napon viszont egytől egyig mindegyik gyerkőc a 6 évestől a 12 évesig igazi gyerek lett, nem találkoztam aznap unatkozó gyerekkel. A fesztivál felejthetetlen élményt nyújtott a gyereknek és felnőttnek egyaránt. Terveink között van, hogy a jövő tanévben is meglepjük tanulóinkat a fesztivál megszervezésével, ahol a rendezők ígérete szerint újabb népi játékokkal ismerkedhetnek meg.

Ezúton is szeretnék köszönetet mondani Korondi Miklósnénak, Dr. Nagyné Kecskeméti Ágnesnek és minden kollégának, akik segítettek abban, hogy ez a rendezvény létrejöjjön. A program megvalósításához anyagi és tárgyi felajánlások is érkeztek iskolánk számára. Köszönet a MAR-CSI-CSI rövidárunak, a KITTI rövidárunak, a Violet bizsunak, Virágüzlet Lendérné Molnár Annának, Király Zoltánnak (Minden 100 Ft-os bolt), a Kreatív Hobby és Művészellátónak, Dr. Túri Józsefnek, a Ceglédi Tűzijáték Szaküzletnek, a Szabadság téri papírboltnak, Máté Tamás méhésznek, a Subway-nek és a Kisméhecske kifőzdének, hogy támogatták iskolánkat és segítettek a program létrejöttében.

Fotók az eseményről Kisfaludi Istvántól itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Hogyan tehető a modern konyha igazán praktikus hellyé?

A modern otthonok egyik legfontosabb része a konyha, ahol...

Hogyan emeljük ki az oszlopos testalkat előnyeit az öltözködésben?

Bárki, aki az öltözködés szeretetére, mint önkifejezési formára tekint,...

Túl lassan közlekedünk?

Egy reggeli bosszúságát osztotta meg egy ceglédi sofőr egy...

„Cetlizés”

Élénk vitát váltott ki a Ceglédi civil összefogás közösségi...

Két idős embert ölt meg egy nő

A Pest Vármegyei Főügyészség több ember sérelmére és a...