3.1 C
Cegléd
2025. december 23. kedd
spot_img

Bűnös a megfulladt ceglédi csecsemő anyja

Egy csöndes, szép arcú, törékeny, fiatal ceglédi anyukát ítéltek gondatlanságból elkövetett emberölésért felfüggesztett fogházbüntetésre kedden a Budapest Környéki Törvényszéken. Az édesanya, akit kedden jogerősen bűnösnek találtak, egy ágyban aludt a két hónapos kisfiával, és álmában véletlenül elzárta a levegőt a csecsemő elől. Tehette volna külön kiságyba is, mert volt ilyen a házban, de ő úgy gondolta, együtt aludni jobb.
A vádlott, P. B. mindössze 19 éves volt 2011 májusában, amikor a tragédia történt. Két gyereke volt. A család ugyan szegény körülmények között élt, de ceglédi családi házukban volt rácsos kiságy. Az édesanya családjában azonban szokás, hogy a gyerekek az anyjukkal egy ágyban aludjanak, mert úgy gondolták, hogy ez megkönnyíti a gyerekek éjszakai ellenőrzését és az etetést is.
Az ítélet szerint az asszonynak az róható fel, hogy nem tette meg a szükséges óvintézkedéseket, azaz nem altatta külön kiságyban a csecsemőt. A bíróság szerint a gondatlanság enyhébb esete történt, nem tudatos, csak hanyag gondatlanság. A bírónő azt mondta: az ítélet elsősorban az általános prevenciót szolgálja, hogy „mások ne essenek ebbe a hibába.” 

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Mobilház égett Cegléd külterületén

December 20-án, a délelőtti órákban tűz keletkezett Cegléd külterületén,...

Ötszáz ceglédi családot keresnek fel karácsony előtt

Idén is személyesen látogat meg mintegy 500 rászoruló ceglédi...

Történelmi győzelem

Először nyert a Sopron ellen a VBW CEKK Cegléd Történelmi...

Baleset az M4-esen

Hétfő hajnalban közúti baleset történt az M4-es autóúton Cegléd...

A szobrász és a felüljáró

Csurgai Ferenc ceglédi szobrász szabadalmában foglalt technológia alapján gyártották...