23.2 C
Cegléd
2024. május 7. kedd
spot_img

Rendhagyó teremavató

A fiatalon elhunyt szőlész-borász hallgatójára, Beck Péterre emlékezett szombaton a Kecskeméti Főiskola Kertészeti Főiskolai Kara. A ceglédi halgató az intézmény jogelődjében a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem Kertészeti Főiskolai Karán végzett kertészmérnökként, 1980-ban. Sajnos, pályafutása korai halála miatt nem teljesedhetett ki. Két kisgyermeke maradt árván, akik immár felnőttként vettek részt az édesapjuk tiszteletére tartott emlékünnepségen.

Az esemény apropóját az adta, hogy Beck Péter emlékére – egyúttal azon hallgatók emlékére, akik a főiskolán végeztek és már nincsenek az élők sorában – az Oktatási Iroda korábbi szobáiból átalakított tantermeket a kar róla nevezte el. A tantermek felújításához jelentős anyagi támogatással járult hozzá Beck Péter családja.

Egykori társukra meleg szavakkal emlékeztek Péter csoport- és évfolyamtársai, valamint a családtagok közül bátyja, Beck György. Mint elhangzott, Péter kiválóan fotózott, képeit ma is őrzik a főiskolán, a mai hallgatók is azok alapján felelnek a növényfelismerés vizsgán. Péter a sportban is sikeres volt, tagja volt Magyarország nemzeti csapatának, a magyar férfi vízilabda-válogatottnak. Beck Péter családja – édesanyja, bátyja, felesége és gyermekei – is jelen volt a teremavatón.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

A cserecsapat tagjait is elfogták

Két évvel ezelőtt 7 gyanúsítottal szemben fejezték be vádemelési...

Csodálatos Erdély

A "Határtalanul!" program célja, hogy lehetőséget biztosítson a magyarországi...

Baleset a 4-es úton

Két gyermek életveszélyesen megsérült egy közlekedési balesetben Ceglédnél vasárnap...

A vártnál is sikeresebb volt a 660 perc sport

Cegléd 660 éve város. Az évforduló alkalmából megrendezett ünnepség...

Szökött lovak és a ceglédi rendőrök

Ceglédi rendőröket riasztottak két szökött paci miatt - egy...