9.4 C
Cegléd
2026. február 7. szombat
spot_img

100 éves köszöntő a tó közepén

A Cegléd és Térsége Látássérültjeinek Egyesülete életében hagyomány, hogy minden hónapban klubnapot szervezünk, melyre színes programokkal készülünk.

Július 18-án Gárdonyba kirándultunk, összesen 33 fővel. Mindannyiunk számára maradandó élményt nyújtott ez a program. Már előző héten felmértük a lehetőségeket, hogy minden a legnagyobb rendben történjen, tekintettel arra, hogy fogyatékossággal élő tagjainknak nem egyszerű az utazás, a fürdőzés, az étkezés lebonyolítása. Voltak önkéntes segítőink is, akik munkáját ezúton is megköszönjük.

Nagy segítség volt számunkra, hogy ezen a napon a Záhony-Keszthely viszonylatban közlekedő gyorsvonatot kérésünkre a menetrendtől eltérően megállították Gárdonyban, így a strand megközelítése számunkra is egyszerűvé vált.

Külön köszönetet érdemelnek a strand munkatársai, akik vendégszeretetét élvezhettük, a helyi rádióban pedig interjút készítettek velünk, majd szívküldi műsorukban kérhettük kedvenc dalainkat. 

A nap fénypontja volt, amikor egyik tagtársunknak, aki augusztusban ünnepli 100. születésnapját, a tó közepén egy kis meglepetés ajándékcsomagot adtak át a figyelmes vendéglátók.

Nemcsak testünket, de lelkünket is átjárta ennek a napnak a melegsége, mely mindannyiunk számára gyógyító hatással volt. 

Nagy Emese egyesületi elnök

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Üdítő miatt rabolt – kamera rögzitette

Rablás miatt vettek őrizetbe egy 41 éves férfit a...

Megvalósult az ipari park fejlesztés III. üteme

Mintegy 314,96 millió forint vissza nem térítendő európai uniós...

Megosztott vélemények a ceglédi McDonald’s kapcsán

A Cegléden nemrég megnyílt McDonald’s étterem kapcsán élénk vita...

Jobbik jelölt a választáson

A Jobbik Magyarországért Mozgalom önállóan indul a 2026-os országgyűlési...

Bíróság előtt a gázoló

Bíróság elé áll az a férfi, aki tavaly januárban...