6.5 C
Cegléd
2025. október 25. szombat
spot_img

„Ceglédnyi magyar”

„Egy Ceglédnyi magyar fogyott el tavaly” címmel jelent meg ma statisztikai jelentés az Index hírportálon. A lap arról ír, kevesebb gyerek született tavaly, és kevesebben is haltak meg, mint egy évvel korábban, így 38 100 fő volt a természetes fogyás 2013-ban Magyarországon. A KSH jelentése szerint ez körülbelül ezer fővel kevesebb, mint a 2012-es adat, tavaly 88 700 születésre 126 800 halál jutott.
A házasságkötések száma viszont két százalékkal emelkedett, a legnépszerűbb hónap Augusztus volt, ekkor majdnem hétezren házasodtak össze. Tavaly 450 egy évesnél fiatalabb gyerek halt meg, ez 2,7 százalékos romlás 2012-höz képest. Ezer élve született gyerek közül így körülbelül 5 nem éri meg az egyéves kort.
A KSH adataiból látszik, hogy mekkora változások voltak az elmúlt ötven évben: A házasságkötések száma megfeleződött, az élveszületések száma a háromötödére esett vissza, a halálozások száma pedig 30 százalékkal emelkedett. A legtöbben egyébként a nyolcvanas-kilencvenes években haltak meg. Mindezek eredményeként az 1960-as 45 ezer fős természetes szaporulat 2013-ra majdnem ugyanekkora természetes fogyásra változott.
A csecsemőhalandóság elleni küzdelemben viszont hatalmas ugrás volt, ötven év alatt a tizenötödére csökkent az egy éves koruk alatt meghalt gyerekek száma. 1960-ban 6 976 csecsemő halt meg, 2013-ban pedig már csak 450.
Grafikon: portfolio.hu

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Rendőrautós születésnapi meglepetés Benettnek

Olvasónk osztotta meg velünk kedves élményét: kisfia, Varga Benett,...

Kundalini jóga meditáció: az önismeret útja

A világ folyamatosan változik, gyakran hektikus tempót diktálva. Az...

Ipari porszívóval is megoldhatjuk a szőnyegtisztítást

A szőnyeg fontos része minden ingatlannak, helyiségnek, irodának. Azonban...

Elraboltak egy nagykőrösi férfit

A Pest vármegyei rendőrök elfogták azt a 33 éves...

Súlyos buszbaleset Szolnokon

Súlyos közlekedési baleset történt szerda reggel Szolnokon: a Varga...