11.1 C
Cegléd
2026. október 18. vasárnap
spot_img

„Mintha itt sem lennének…”

Ezen a napon az iskola alsó tagozatának mind a 12 osztálya kitárta kapuit a szülők előtt, a tanárok lelkesen készültek, mutatták be a tanítási órák rendjét, menetét, anyagát, teljes körű betekintést engedve az intézményben folyó oktató-nevelő munkába. Idén több mint 200 szülő élt is az iskola adta lehetőséggel, az első két órában figyelte gyermeke teljesítményét, aktivitását, magatartását a tanórán. A legnagyobb buzgalommal számoltam fejben én is Merci nénivel, majd éltem át a kutya és a kereskedő párbeszédét Csilla néni és az elsősök segítségével.

Hihetetlen élmény volt látni, hogyan élvezik a gyerekek az óra minden egyes percét! Annyira a megszokott rend szerint zajlott minden, hogy a kicsik el is felejtkeztek a hátul leselkedő kíváncsi szemekről. Bátran jelentkeztek, önfeledten vettek részt a feladatokban. Aztán óra vége felé Dóri odasúgta a tanító néni fülébe: „Olyan, mintha itt sem lennének az anyukák!” Kell ennél nagyobb elismerés? 

Egy percig nem volt ugyan kétségünk, de azzal a boldog elégedettséggel léptünk ki férjemmel 10-kor az iskola nagy barna kapuján, hogy gyerekeink a lehető legjobb helyen vannak! Hálás köszönet a lehetőségért és az élményért a Szent Kereszt Katolikus Általános Iskola és Óvoda vezetésének, tanárainak és valamennyi dolgozójának!

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Rajta Zselyke az országos Diákolimpia döntőjében

Szép sikereket ért el a mindössze tízéves ceglédi Rajta...

Újjászületik a Barack Szaunavilág

Magasabb szintre emelik a szaunaélményt Tiszakécskén Átfogó megújuláson megy keresztül...

Két autó vált a lángok martalékává

Két személygépkocsi is teljesen kiégett a napokban térségünkben. Kedden...

Országos figyelem Cegléden

Az országos sajtó kiemelt figyelemmel követi Hankó Balázs volt...

Kábítószerre kellett a pénz, ezért rabolt

A Ceglédi Járási Ügyészség minősített rablás bűntette miatt emelt...