32.2 C
Cegléd
2026. augusztus 11. kedd
spot_img

Cérnán Guruló Vacak

A fenti című könyv bemutatójára várták az érdeklődőket május 20-án a Városháza Dísztermébe. A Tasnádi Tamás által írt könyv az 1927 és 1973 között működő, Cegléd-Törtel-Tiszajenő-Vezseny vonalon működő keskeny-nyomtávú kisvasút – ahogyan a ceglédiek emlegetik – a Törteli-kisvonat történetét dolgozza fel.

„Az első kötetes szerző Cegléden él, a Kossuth Gimnáziumban érettségizett. Édesapja vasutas, édesanyja a Budai-úti iskola tanítója volt. Pályaválasztásakor így két lehetőség közül döntött, vasutas lett, de szerencsére írói készsége is megmutatkozik a kiadványban. Vasutasként, majd a teherszállítás privatizációja folytán a Máv Cargo, majd annak utódszervezeténél dolgozik – ma már csak kvázi-vasutas – és hobbija a vasút, a vasúttörténet. Írásai az Indóház című folyóiratban jelennek meg, de publikált már a ceglédi újságokban is (Ceglédi Kék Újság, Ceglédi Panoráma).

Kutatott a Vasúttörténeti Levéltárban, a Pest Megyei Levéltár nagykőrösi fiókjában a Dél-Pest megyei anyagban, a Kossuth Múzeumban, átnézte a kor helyi sajtóját a Városi Könyvtár helytörténeti gyűjteményében, számos egykori vasúti dolgozótól gyűjtött. Ez a munkája 164 oldalon, 98 képillusztrációval jelenik meg, az Alerta Bt. Kiadásában.” – tájékoztatta lapunkat Károly Tamás a kiadó vezetője.

FOTÓK az eseményről Kisfaludi Istvántól itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Modern mosogatótálcák előnyei a konyhában

A konyha az otthonunk központi helyszíne, ahol a mindennapos...

A napi kontaktlencse túrázáshoz is praktikus választás lehet

A túrázások vagy hosszabb kirándulások során különösen fontos, hogy...

Miért válasszunk lisztkukacot vagy gyászbogárlárvát a terrárium lakóinak?

A terrarisztika híveinek gyakran felmerül a kérdés, hogy melyik...

Beltéri növénydekoráció: a modern zöld „falfestmények”

Beltéri növénydekorációk esetében már nemcsak a klasszikus kaspós növényekre...

Mikroszkopikus precizitás az Arkansas kövekkel

A fogászati iparban egyre nő az igény a kiváló...